rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nemzeti Front - nemzeti illúzió?


Insight

Nemzeti Front - nemzeti illúzió?

Beaucaire egy 16 ezer fős kisváros Dél-Franciaországban. Egyike annak a 11 településnek, ahol a Nemzeti Front nyert három éve. Főleg déli településeken adott polgármestert a szélsőjobb oldali párt, ahol az észak-afrikai és dél-amerikai származású lakosság aránya az átlagosnál magasabb.

Az élénk turizmus ellenére Dél-Franciaországban a munkanélküliek aránya meghaladja a 20 százalékot. A bevándorlókat főképp a mezőgazdaságban foglalkoztatják, sokszor nagy számban szállásolják el őket vagy települnek le egy kerületben.

Beaucaire-t teszt városként emlegeti a polgármester, ahol kirakatban tanulmányozható a jelenség.

A 33 éves településvezető, Julien Sanchez a magyar híradásokba is bekerült, amikor utcát neveztek el a brexitről Beaucaire-ben.

A polgármester Marine Le Pent is meghívta a településre, stratégiája minél látványosabb politikát folytatni és láttatni, ahogy a helyiekkel együtt érezve forgolódik a lakosság körében.

- Sok vásárlóm támogatóan beszél a szélsőjobbos polgármesterről, még olyanok is, akik nem szavaztak a Nemzeti Frontra. Én már eldöntöttem, hogy rájuk szavazok, és nem szégyellem kimondani. A bevándorlás sok problémát okoz, és szerintem a franciákra kell először tekintettel lenni. Persze az emberek többsége kiábrándul a politikából, amikor azt tapasztaljuk, hogy nem történik érdemi változás – mondta egy pék, Astrid Quirin.

Julien Sanchez fiatalon kezdte a politikai pályát. Közreműködött a Nemzeti Front kommunikációs stratégiájának kialakításában, segítette az elmúlt évek arculatváltását. Le Pen kampánystratégáinak egyike.

- 16 éves korom óta a Nemzeti Frontban vagyok, ez az életem fele. Egyszerűen azért, mert a legjobb megoldások érvényesülését szeretném a hazámban, és ezért tennem is kell. Ma szerintem a Nemzeti Front az egyetlen párt, ami a jelenlegi helyzetben válaszokat ad Franciaország számára – mondta Julien Sanchez.

A közösségi médiával ügyesen bánó Nemzeti Front sok fiatal szavazót tud megszólítani. Közöttük sokan vannak munka nélkül.

Az észak-amerikai bevándorlók gyerekeinek egy része már nem a mezőgazdaságban dolgozik, helyüket átveszik a dél-amerikaiak. Az Euronews által megkérdezett első generációs franciák tartanak a Nemzeti Front erősödésétől, de túlságosan nem aggódnak.

A Nemzeti Front minden kommunikációs eszközt kihasznál, hogy támogatói számát növelje. Egyes politikusainak, így Marine Le Pennek nagyon megugrott a követők száma a Facebookon és a Twitteren. A közösségi médián keresztül a fiatalok mellett a nőket is hatékonyabban érték el az elmúlt években. A biztonság, a bevándorlás és a munkanélküliség a digitális platformokon is központi kampánytémák.

- Marine Le Pen apjának még keményebb volt a bevándorlási politikája, szerintem a lánya nézetei annyiban mások, hogy nem kifejezetten egy csoportot hibáztat, hanem a franciák érdekeit helyezi előre. Én is úgy gondolom, hogy mindegy, hogy muzulmánok-e a bevándorlók, az egész jelenséget meg kell állítani. Már most sincs elegendő munkahely, ezért kell zárni a határokat – mondta a Nemzeti Front egyik képviselője, Laurence Sylvestre.

- Már mindent megpróbáltunk, az egyetlen, aki maradt, Marine Le Pen. Nézzük meg, mit tud. Azt akarjuk, hogy a gyerekeinknek is legyen jövője, ez a legfontosabb. Ma még nem látszik egyértelműen, hogy merre tart körülöttünk a világ, milyen világ lesz akkorra, amikor a gyerekeink felnőnek – mondta Sabrina Berqué, aki takarítónőként dolgozik egy szállodában.

Nem mindenki elégedett a szélsőjobb oldali polgármesterrel Beaucaire-ben. A Nemzeti Front teremtette megosztottság egységbe kovácsolta az ellenzéket. Felhívják a figyelmet az agymosásra, amit a szélsőjobbos kampánygépezet művel az emberekkel: emlékeztetnek, hogy gyakran rémhírek terjesztésével kelt hangulatot a Nemzeti Front, és óva intenek attól, hogy Marine Le Pen elnök legyen.

- Jelenleg városunkban az önkormányzatiság hatalma egyetlen vezető kezében összpontosul, Sancheznél. Képzeljük el ugyanezt országos szinten, ha Marine Le Pen gyakorolná az abszolut hatalmat az ötödik köztársaságban. Ez ijesztő – mondta Stéphane Linossier ellenzéki képviselő.

A Beaucaire-i Polgárok Kollektívája azért alakult, hogy közösen lépjenek fel a rasszizmus és a megkülönböztetés ellen. Rendszeresen felhívják a figyelmet a városi tanács és a polgármester ellen zajló szigorú vizsgálatokra is.

- Marine Le Pen a személyi szabadságot támadja. Beaucaire-ben a polgármester a lelkiismeret és a véleménynyilvánítás szabadságát. Ha valaki nyíltan vállalja nézeteit, automatikusan Sanchez ellenségének tekintik, és áldozattá válik. Nem vagyok politikus vagy közgazdász, de az egyértelmű számomra, hogy nem szabad távolodni Európától, mert nincs értelme. Elkötelezett európai vagyok – mondta egy helyi érdekvédő aktivista, Laure Cordelet.

A dél-francia településen kevés szélsőjobbos szavazó beszél Európáról, a foglalkoztatási problémákat említik leggyakrabban, sokan az euró gyengülésétől tartanak. A Nemzeti Front kommunikációs stratégiája a szavazók félelmeire épít, bár Beaucaire polgármestere szerint a megosztottságot kizárólag az adja, hogy kik követik a szabályokat, és kik nem.

A Nemzeti Front egyik szakpolitikusát, Valérie Igounet-t kérdezte az Euronews riportere, Sandrine Delorme:

- Valérie Igounet, ön húsz éven át vizsgálta a Nemzeti Frontot, több kötetet is publikált a témában. Az utóbbi években figyelte, hogy milyen stratégiával készül a szélsőjobb oldali párt a közelgő elnökválasztásra, és hogy teljesítenek a párt által vezetett települések. Minderről a Nemzeti illúzió című könyvben is olvashatunk.

- Az első, amivel mindannyian szembesülünk, a franciaországi politikából történő teljes kiábrándultság. Amiben korábban hittek az emberek, abban mára csalódottak. Sokan érzik úgy, hogy az ígéretek üresek voltak, vagy nem tarották be azokat. Úgy érzik, hogy a kampányban élénk és együttérző politikusok a választások után eltűnnek, és a kampányígéretek semmivé foszlanak. A kiábrándultak közül sokan gondolják azt, hogy Marine Le Pen talán határozottabb, szeretnének abban bízni, hogy ő majd betartja az ígéreteit. Olyan pártra akarják bízni a kormányzást, amelyik még nem volt kormányon. Ezeket a véleményeket hallani leggyakrabban.

- Ön szerint a Nemzeti Front fejlődött és változott, de azt is gondolja, hogy igazi változás történt vagy csak arculatváltásról van szó?

- Ma a párt jobb és baloldali szavazókat egyaránt meg akar szólítani, mindenki pártjaként szeretné láttatni magát a Nemzeti Front. Marine Le Pen folyamatosan hangsúlyozza, hogy a 144 választási ígéret közül mindenki talál olyat, ami rá vonatkozik. De alapvetően nem változott a szélsőjobb oldali párt, ezt ki kell mondani. Ennek ellenére sok szavazót sikerült meggyúőzniük arról, hogy változás történt, és ez már nem a korábbi rasszista tömörülés. Amikor igazán forró témák kerülnek elő, mint az iszlamofóbia, akkor viszont a Nemzeti Front nyíltan idegengyűlölő. Ilyenkor ezt a nemzeti büszkeséggel igyekeznek felcímkézni. Amikor a nemzet mindenek felett eszméje hangzik fel, valójában az idegengyűlöletet erősíti és használja ki a párt kampánya.