rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A stockholmi támadót tartóztatták le a gyanú szerint


Svédország

A stockholmi támadót tartóztatták le a gyanú szerint

VIDEÓ: Megrázó felvételeket látni összeállításunkban arról, hogy az utcán próbálták meg ellátni és újraéleszteni a sebesülteket a mentők.

A stockholmi teherautós támadás után pénteken letartóztatott férfi a gyanú szerint a támadó lehet, aki a lopott kamiont vezette. Az őrizetbe vett férfiről az interneten is nyilvánosságra kerültek fotók. A gyanús férfit Stockholm egyik északi elővárosában tartóztatták le.

Négyen haltak meg, többen megsérültek, amikor a támadó az emberek közé hajtott egy forgalmas belvárosi bevásárló utcában, és nagy sebességgel egy áruház épületébe vezette a járművet.

- Változatlan erőfeszítéssel végezzük a nyomozást, törtelen erővel. Továbbra is arra kérjük az embereket, hogy ne menjenek Stockholm belvárosába, ha nem szükséges – mondta Jan Evensson, a stockholmi rendőrségtől.

A rendőrség kérése tehát a helyiek mellett a turistákra is vonatkozik a máskor forgalmas belvárosi negyedben.

A sörfőző és szállító cég megerősítette, hogy valóban az ő autójukat robalta el a támadó, miközben árut szállítottak a közeli étterembe. A cég sofőrje a kamion elrablásakor nem sérült meg.

A pénteki támadás motivációját még vizsgálják, de jellegében rokonítható a nizzai és a berlini teherautós támadásokkal. A tengerparti sétányon és a karácsonyi vásárban is forgalmas helyeken hajtott emberek közé a támadó.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Venezuela

Eltiltották a politikától Maduro riválisát