NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A parlament előtt a civiltörvény

A parlament előtt a civiltörvény
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kormánypárt szerint május végére meg is szavazhatják, ami egybeesik a nemzeti konzultáció végével is.

HIRDETÉS

Benyújtották a parlamentnek a törvénytervezetet, amely a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szól. A törvény elsősorban a külföldről támogatott alapítványokat – köztük a Soros György által segítetteket is – célozza, alig pár nappal azután, hogy egy másik törvényben a szintén az üzletember által alapított Közép Európai Egyetem működését lehetetlenítenék el.

A törvénytervezet ötlete alig pár héttel ezelőtt vált nyilvánossá, a kormány szerint pedig május végére már el is fogadhatják. Ez egybeesik a nemzeti konzultációnak nevezett kérdőívek kitöltésének utolsó határidejével, melyben szintén rákérdeztek, mit gondol a magyar lakosság a külföldről támogatott szervezetekről.

A kormány szándéka szerint a törvénytervezet elfogadásával a nyilvánosság is megtudhatja, hogy a külföldről támogatott szervezetek milyen forrásból kapnak pénzt működésükhöz, és hogy a támogatók “mi módon akarják befolyásolni a magyar állam és a magyar polgárok viselkedését”. A jelenlegi szabályozás szerintük nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában, és nem is eléggé átlátható, ezért kiegészítő lépésekre van szükség. A tervezet nagyon hasonló azokhoz, melyeket Oroszországban és Izraelben már elfogadtak.

Az egyik, külföldről támogatott “Soros-alapítvány”, az Open Society Foundation szerint a törvénytervezet diszkriminatív és szükségtelen, csak arra szolgál, hogy stigmatizáljon és elhallgattassa a kritikus hangokat.

Goran Buldioski, az Open Society Foundations igazgatója szerint a törvény azokat az embereket támadja, akik abban segítenek a polgároknak, hogy küzdejenek a korrupció, az önkényuralom ellen, és hogy álljanak ki a független és szabad sajtó, illetve a nyílt vita mellett. “Azt mondani, hogy ezek bármelyike nemzetbiztonsági veszélyt jelent, teljesen abszurd.”

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor az elmúlt hónapokban kommunikációs hadjáratot indított a magyar származású amerikai milliárdos ellen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák

Sértő állításokra hivatkozva feljelenti a magyar kormány a SPAR-t

A gyűlöletbeszéd kezelése is a kultúrharc részévé vált – interjú Berecz Tamás szakértővel