rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Documenta 14: most először két helyszínen a rangos kiállítás


Görögország

Documenta 14: most először két helyszínen a rangos kiállítás

Most először két helyszínen zajlik a világ egyik legrangosabb modern művészeti kiállítása, a Documenta, amelyet ötévente rendeznek meg 1955 óta – eddig mindig Németországban.

Idén viszont nemcsak Kasselben, hanem a görög fővárosban is nyitnak kiállításokat a Documenta 14. szervezői.

Athénban április 8-tól július 16-ig, Kasselben pedig június 10-től szeptember 17-ig várják az érdeklődőket.

Az idei programok művészeti igazgatója, adam Szymczyk szerint ez a mostani projekt igazán elmélyült, ugyanakkor sokrétű. Komplexitása rendkívüli élményt ígér Athénnak és persze azoknak is, akik kifejezetten ezért érkeznek majd a városba.

Az athéni kiállításokat a német és a görög államfő közösen nyitja meg április 8-án.

Oroszország

Több tízezren emlékeztek a szentpétervári áldozatokra