rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

The Times: Magyarországot kizárhatják az EU-ból


Brüsszeli szerkesztőség

The Times: Magyarországot kizárhatják az EU-ból

A The Times úgy tudja, Németország, Franciaország és további 21 uniós ország ultimátumot készül adni Magyarországnak és Lengyelországnak: vagy fogadják el a rájuk eső menekültkvótát, vagy lépjenek ki az Európai Unióból.

A brit lap szerint az unió ősszel, a brexit-tárgyalások idején akarja a populista és nacionalista vezetésű két országot választás elé állítani.

Az Európai Unió Bírósága néhány héten belül hoz állásfoglalást a menekültkvóták ügyében.

Eddig nagyjából 15 ezer menekültet költöztettek át Olaszországból és Görögországból az Európai Unió más tagállamaiba. Az úgynevezett kvótarendszer alapján, amely ellen a magyar kormány a tavalyi népszavazással kampányolt.

Ali feleségével és két gyerekével menekült el Szíriából. Mielőtt Luxemburgban befogadták őket, 11 hónapig Görögországban voltak.

Az Euronews riportere, Zsíros Sándor beszélgetett vele.

- A fiamat három éve megölték, nyolc hónappal később pedig az unokaöcsémet is. A fiam 16 és fél éves volt, az unokaöcsém 21. A szíriaiak nagyon kedves emberek, most új életlehetőségeket keresnek. Ne legyetek ellenük, lépjetek velük kapcsolatba, próbáljatok leülni velük beszélgetni, próbáljátok megérteni, miért hagyják el az országukat! – kéri Ali Alfauori.

Egy holland európai parlamenti képviselő egy éve találkozott a családdal Idomeniben, azóta tartják a kapcsolatot. Kati Piri apja menekültként érkezett Hollandiába Magyarországról, az 1956-os forradalom után.

- Európának nyitott helynek kellene lennie. Tudjuk, hogy kik jönnek, ha legálisan érkeznek, és nem csempészekkel. Az azonosításukat előre el lehet végezni. Megmutathatjuk emberségünket, az emberi oldalunkat az Európai Unió tagjaként, azáltal, hogy a legsérülékenyebb menekülteket befogadjuk. Nem elég, ami ez ügyben történik – magyarázza Kati Piri.

Luxemburg 277 menekültet fogadott be a kvótarendszer alapján.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Brüsszeli szerkesztőség

Steinmeier: Európa nem maradhat csendben, ha megfojtják a CEU-t