rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

EU: Bassár el-Aszadnak nincs jövője Szíriában


Brüsszeli szerkesztőség

EU: Bassár el-Aszadnak nincs jövője Szíriában

A szíriai elnök nélküli Szíria volt a fő téma az uniós külügyminiszterek tanácsa előtt Luxemburgban.

Miközben az USA hozzáállása változni látszik, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője fontosnak tartotta kiemelni, hogy Szíriában a békéhez való visszatérés Bassár el-Aszad elnök nélkül reális.

- “Az Unió úgy látja, hogy nem lehetséges visszatérni egy olyan helyzetbe, ami Szíriában 7 évvel ezelőtt volt. 6,5-7 évnyi háború után teljesen irreális elképzelés, hogy az ország jövője egy az egyben olyan legyen, mint a múltja “ – mondta Federica Mogherini.

A német külügyminiszter figyelmeztetett arra, hogy még a mostani helyzetben sem lehet megalkudni.

– “Ami most nem történhet meg, az az, hogy a politikai átmenet, ami egyértelműen oda kell, hogy vezessen, hogy Aszad nem elnöke többé Szíriának – ez a választási rendszer reformját jelenti, alkotmányos reformot, választásokat, és békét az országon belül – ez az átmenet most nem álhat meg, ezt nem tehetjük félre” – mondta Sigmar Gabriel.

A politikus úgy holytatta, hogy “
a jelen helyzetben persze könnyű azt mondani, hogy most van egy sokkal rosszabb ellenség, a terrorizmus, és ha kell, akkor Aszaddal és a rezsimjével is együtt dolgozunk, és lehet, hogy neki adunk terüelteket, amiket már megszabadítottunk a terroristáktól. “

A külügyminiszter ezzel az Egyesült Államoknak is üzent. Az USA ENSZ-nagykövete, Nikki Haley ugyanis azt mondta korábban, hogy a fokusz többé nem azon van, hogy a szíriai elnök távozzon.

A tanács azért is tárgyalta a szíriai kérdést, mert szerdán esedékes egy jelentős, Szíriával foglakozó konferencia Brüsszelben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Brüsszeli szerkesztőség

Amerika a kasszához hívta Európát a védelemért