rendkívüli hír

rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Personal Shopper - interjú Olivier Assayasszal


cinema

Personal Shopper - interjú Olivier Assayasszal

Thriller, pszichológiai dráma, kísértethistória – a Personal Shopper mindez egyszerre.

A címszerepet Kristen Stewart játssza. Ez már a második munkája Olivier Assayas francia rendezővel, akinek 2014-ben bemutatott Sils Maria felhői című filmdrámájában nyújtott alakításáért az akkor 24 éves amerikai színésznő elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó César-díjat.

A forgatókönyvet ezúttal is maga Assayas írta.

- Olyan történetet akartam, amelynek a hőse egy haláleset után újra felépíti az életét. Úgy éreztem magam, mint a festők, akik színekkel dolgoznak. Szóval olyan ez, mint valamiféle kollázs, amelyben minden eszköz és megoldás megengedett, és azt a célt szolgálja, hogy a néző azt érezze, amit szeretnék, hogy érezzen – magyarázta Olivier Assayas.

Hősnőnk, Maureen egy híres szupermodell personal shopperjeként dolgozik, vagyis olyan személyi asszisztens, aki a főnöke ruháinak és ékszereinek beszerzéséről gondoskodik.

Mindeközben nemrég elhunyt ikertestvére szellemével próbálja meg felvenni a kapcsolatot.

- Egyedül érzi magát, és megpróbál kommunikálni valakivel. Van egy Ománban élő és dolgozó barátja, akivel skype-on tartja a kapcsolatot. Az interneten keresgél, amely voltaképp a saját memóriánk és tudásunk kiterjesztése – mondta Assayas.

A film elsősorban Kristen Stewart játékának köszönheti a sikerét.

- Kristen Stewart volt az ihletforrás, ő inspirálta ezt a karaktert. Tőle kaptam az erőt ahhoz, hogy véghez vigyem ezt a projektet, amelybe nélküle nem vágtam volna bele. Fantasztikus, láthatatlan, absztrakt dolgokat kellett megjelenítenem, amit nem tudtam volna megvalósítani, ha nincs segítségemre egy olyan színésznő, aki képes mindezt valóságossá tenni, reális, fizikai, anyagi valósággá alakítani – hangsúlyozta a francia rendező.

Olivier Assayas munkáját a cannes-i zsűri Cristian Mungiuval megosztva a legjobb rendezői díjjal ismerte el, de Kristen Stewart játékát is dicsérik a kritikusok.

A filmről ITT olvashat.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A film, amelyet a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front ihletett: Chez nous

cinema

A film, amelyet a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front ihletett: Chez nous