rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

"Együtt harcol" a terrorizmus ellen Putyin és Erdogan


Oroszország

"Együtt harcol" a terrorizmus ellen Putyin és Erdogan

Átfogó felügyeletet igényel a szíriai tűzszünet – jelentette ki az orosz elnök, aki Moszkvában tárgyalt a török államfővel. Vlagyimir Putyin azt is kijelentette Recep Tayyip Erdogannal folytatott egyeztetései után, hogy a tűzszünet nagy részben Oroszország és Törökország közvetítésének eredménye.

A két ország államfője ezen kívül gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi együttműködésről tárgyalt, ezek szorosabbra fűzésének szükségességét írásban rögzítették, külön kiemelve a beruházások és a jelentős projektek megvalósításának fontosságát.

Azt is hangsúlyozták, mennyire fontos a bizalmon alapuló és hatékony párbeszéd a védelmi tárcák és a titkosszolgálatok között.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Törökország

Ankara/PKK: ENSZ-jelentés a pokolból