rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

VW-botrány: meghallgatta a vizsgálóbizottság Angela Merkelt


Németország

VW-botrány: meghallgatta a vizsgálóbizottság Angela Merkelt

Szerdán hallgatta meg a Volkswagen dízelbotrányát vizsgáló Bundestag-bizottság Angela Merkelt. A német kancellár azt mondta, először 2015 szeptemberében, a médiából értesült a történtekről, és ezt követően jelezte Alexander Dobrindt közlekedési miniszternek, hogy állítsanak fel egy vizsgálóbizottságot. Erre végül tavaly júliusban került sor. A testület most azt is vizsgálja, hogy a kormányzat mennyit tudott a folyamatról.

A Volkswagen-csoport összesen 11 millió olyan dízelautót értékesített világszerte, melybe károsanyag-kibocsátási adatokat manipuláló szoftvert szereltek, ezzel kijátszották a teszteket. 2015 szeptembere óta több mint három és félmillió autót hívtak vissza.

Az Európai Parlament vizsgálóbizottsága a közelmúltban állapította meg, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok is hibáztak, ezért nem derült ki időben az évek óta tartó csalássorozat.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Irak

Irak: stratégiai fontosságú utat veszített az Iszlám Állam