rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tíz hónapon belül másodszor szavaznak az északírek


Egyesült Királyság

Tíz hónapon belül másodszor szavaznak az északírek

Előrehozott választásokat tartanak csütörtökön Észak-Írországban, miután januárban lemondott a koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese. Martin McGuinness (Sinn Féin) így kényszerítette ki egy évekkel korábbi korrupciós ügyben érintett Arlene Foster (Demokratikus Unionista Párt, DUP) miniszterelnök távozását.

A lemondatás hátterében egy évekkel korábbi visszaélés-gyanú áll. Foster, még államtitkárként egy olyan program felelőse volt, ami – állítólag – félmilliárd font veszteséget okozott a költségvetésnek.

A kampányt a brexittől való félelem uralta.

- Nem akarunk egy áthatolhatatlannak tűnő erődvonalat látni a határunkon – mondja James Brokenshire államtitkár. Azért sem, mert ez nem tesz jót az identitásunknak, az északír politikával ellentétes, és gátolja az emberek szabad mozgását. Az a szándékunk, hogy ezt megakadályozzuk.

Az előrejelzések szerint megismétlődik a tavaly májusi választás eredménye. Az Észak-Írországot 2007 óta koalícióban vezető két ősi ellenség, az unionisták (DUP) és a Sinn Féin szerzi a legtöbb szavazatot.

Az unionista Arlene Foster újra kormányfő-jelölt. Viszont a lavinát indító McGuinnes már visszavonult, így a Sinn Féin élére Michelle O’Neill állt.

Érdekesség, hogy a köztársaságpártiak konzervatív jobboldali, az ír nacionalista Sinn Féin pedig baloldali politikát folytat.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Amerikai Egyesült Államok

Amerikai-orosz kapcsolatok a hackertámadás árnyékában