rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Donald Trump nyíltan nekiment Barack Obamának


Amerikai Egyesült Államok

Donald Trump nyíltan nekiment Barack Obamának

Donald Trump szerint elődje, Barack Obama áll az elnökváltás óta tartó országos tüntetéshullám és a kiszivárogtatások hátterében.

Az Egyesült Államok 45. elnöke hivatalba lépése óta most először – a Fox News egyik műsorában – vádolta nyíltan és személy szerint Barack Obamát azzal, hogy ellenállást szít Washington új politikájával szemben.

Szerinte pontosan senki sem tudhatja, mi folyik a színfalak mögött – ebben kérdezőinek valószínűleg vagy mondjuk esetleg igazuk lehet -, de ő úgy gondolja, hogy igenis Barack Obama áll az egész mögött, ugyanis az ő emberei állnak az egész mögött. A kiszivárogtatások is ebből a társaságból indulnak. És hát ezeknek a kiadott információknak egy része nagyon is kockázatos, mert veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, de ő végül is megérti, hogy a politika már csak ilyen, hogy tőle, mármint Barack Obamától indulnak bizonyos dolgok, és arra számít, hogy ez nem is fog változni.

Az elnök közvetlen környezetére hivatkozva a brit The Telegraph azt írja, hogy Donald Trump korántsem olyan nyugodt első intézkedéseinek kudarcát látva, mint azt nyilatkozatai sugallják.

Keddi kongresszusi beszédétől az elnök hátországa, vagyis a republikánusok is azt várják, hogy nemzetbiztonsági és bevándorláspolitikai elképzelései helyett gazdasági programjára helyezi a hangsúlyt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Németország

Sokk - török vizsgálati fogságba került egy német újságíró