Zaklatók nehezítik az albérletkeresést a nőknek Berlinben

HIRDETÉS

Írta: Diseri Dóra

Edita csak egy szobát keresett berlinben. amit azonban helyette kapott, arról soha nem gondolta volna, hogy pont Németországban kell átélnie.

“Ha még egyszer fel mer hívni az éjszaka közepén, azonnal megyek a rendőrségre!” – meséli egy berlini főbérlőről Edita Badasyan, aki a lányt már hónapok óta nem hagyja békén.

Edita, egy fiatal újságíró Grúziából, egy ösztöndíj miatt költözött Berlinbe 2016 októberében. A lakáskeresést már otthon elkezdte. Sikertelenül. Végül egy ismerőse albérletében kötött ki, köztes megoldásként, amíg az pár hónapot külföldön töltött.

Novemberben indult neki újra a lakáskeresésnek, és mivel az első alkalommal olyan sikertelen volt, most biztosra akart menni: létrehozott egy profilt a legismertebb német keresőportálon, fotókkal, elérhetőségekkel. És jöttek is az ajánlatok. Naponta több mint tíz.

“A legtöbb megkeresés tényleg nagyon barátságos és segítőkész volt, de volt köztük jó néhány furcsa is. Olyan férfiaktól például, akik a lakásról egy szót sem ejtettek, magukról viszont annál többet írtak: többek között arról, hogy mit csinálnak a szabadidejükben, és kérdezték, hogy én is szívesen csinálnám-e azokat velük. És hogy ’más’ dolgokra is nyitott lennék-e…

Egy férfi konkrétan felajánlotta, hogy lakjak a hálószobájában. Egyetlen egy olyan megkeresés volt, ahol a főbérlő nyíltan leírta, hogy neki tulajdonképpen nincs is szabad szobája, de annyira vonzónak talál, hogy örülne, ha elmennék vele kávézni.”

Aztán jött egy telefonhívás Az ilyen jellegű üzeneteket Edita egyszerűen ignorálta. Aztán jött egy telefonhívás, rejtett számról. “Felvettem, mert nagyon kellett már egy szoba. A pasas azt mesélte nekem, hogy egy társas albérletet szeretne alapítani, és emiatt lenne pár kérdése, hogy kiderüljön, összepasszolunk-e. Persze, kérdezz – mondtam, hiszen a társas albérlet, vagy ahogy itt hívják a WG, Berlinben egy teljesen szokványos dolog, és az is, hogy az embert előtte jól lecastingolják. Az első kérdése az volt, hogy nyitott ember vagyok-e. Igennel válaszoltam, és elmagyaráztam, hogy a nyitottság alap a szakmámban, hiszen újságíró vagyok. Aztán azt kérdezte, hogy főzhetnénk-e néha együtt. Ismét igennel válaszoltam, hiszen szeretek főzni, és ez is velejárója a WG-életnek. Aztán jött a kérdés, hogy esténként lenne-e kedvem a kanapén összebújva filmeket nézni vele. Na, itt raktam le a telefont. “

Mindez már három hónapja történt, a férfi azonban még mindig rendszeres hívogatja Editát. Éjjel is. Amikor Edita néha véletlenül felveszi a telefont, a férfi csak hallgat. A fiatal újságírónő eddig azért nem tudta blokkolni a hívásokat, mert azok rejtett számról érkeztek. Nemrég azonban a férfi elfelejtette kikapcsolni a hívószámelküldését, így Edita végre le tudta tiltani a számot, és most abban reménykedik, hogy ezzel véget ért a rémálom. „Elvből nem akartam telefonszámot váltani. Miért én rejtőzködjek? Neki kéne inkább társkereső oldalakon próbálkoznia és nem ingatlanhirdetések útján.”

Vajon beindul-e a kémia

Anasztáziára még profil és fotók nélkül is rátalált a zaklatója. A fiatal orosz lány 2015-ben kezdte el az egyetemet Berlinben, és keresett egy szobát a német fővárosban. Hamar rá is talált egy vonzó ajánlatra Berlin egyik kedvelt kerületében: egy teljesen bútorozott szoba egy férfi főbérlőnél. Anasztázia rögtön írt is a férfinak. Ő udvariasan megköszönte a lány érdeklődését, majd rákérdezett, hogy találkozhatnának-e egy kávéra, hogy kiderüljön, “beindul-e a kémia közöttük”.

Anasztázia nem válaszolt az üzenetre, a férfi azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Hónapokig írogatott még a lánynak, hogy nem akar-e vele találkozni. Amikor Anasztáziának egy évvel később új albérlet után kellett néznie, újra rábukkant a férfi hirdetésére: ugyanaz a szoba, ugyanazzal a szöveggel, csak ezúttal egy női főbérlő nevében meghirdetve.

Sok nő hiszi azt, hogy ő csinált rosszul valamit

“A jelenség sajnos nem új, de mivel az elmúlt években egyre drasztikusabbá vált a lakáshiány Berlinben, gyakoribbá váltak a hasonló esetek is” – mondja Silvia Zenzen a Német Női Segélyszervezetek és Segélyhívószámok Szövetségétől. Már szinte mindenkinek van olyan ismerőse, akivel valami hasonló történt, mégis azok a nők, akiket a lakáskeresés ideje alatt zaklattak, csak nagyon ritkán keresik fel tanácsadóinkat. Ők legtöbbször csak barátaiknak, ismerőseiknek mesélnek erről” – tette hozzá Zenzen. A szakértő szerint ezáltal azonban az a veszélyes kép alakulhat ki az emberekben, hogy a zaklatást a lakáskeresés „természetes velejárójának” tekintik, és már nem is tesznek ellene semmit.

Ezért küzd egyre több szervezet azért, hogy tematizálja és láthatóvá tegye a nők közterületen valamint más nyilvános helyeken való zaklatását. A HollaBack! nemzetközti hálózatot például 2005-ben alapították az Egyesült Államokban. Azóta 62 városban és 25 országban vannak jelen, Közép-Európában például Csehországban és Horvátországban is. Minden országhoz tartozik egy saját weboldal, ahol a nők névtelenül megírhatják zaklatásuk történetét. A berlini tagszervezet alapítója, Julia Brilling szerint eddig egy bejelentés sem érkezett lakáskereséssel kapcsolatban, de szeretne mindenkit biztatni: “Nálunk mindenki cenzúra, tabuk és félelem nélkül írhat a vele történtekről, és más nőket is előre figyelmeztethet.

Tudatosítani kell a társadalomban, hogy a zaklatás nem válhat a hétköznapok részévé!”

Húztam volna egy zsákot a fejemre, vagy mi?

Amikor Edita az egyik közösségi oldalon megosztotta történetét, sok kritika érte azért, hogy miért nem volt óvatosabb, miért kellet profilt létrehoznia, vagy az elérhetőségeit megadnia. “De hisz én egy újságíró vagyok. Elég gyorsan találni rólam fotókat a neten, és az elérhetőségeim sem titkosak. Amikor azonban ez a főbérlő nem hagyott békén, mégis megkérdeztem magamtól, mit tehettem volna másként. De mégis tényleg mit? Húztam volna zsákot a fejemre, vagy mi? Elbújni, elszaladni semmiképp sem jelentett volna megoldást számomra.”