rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A kihalás szélén áll a foltos erszényesnyest


TUD/TECH

A kihalás szélén áll a foltos erszényesnyest

Egyre ritkábban lehet látni foltos erszényesnyestet Ausztráliában.

Ez a húsevő emlős a kihalás szélére került a victoriai Otway Nemzeti Parkban, mert elszaporodtak a rá veszélyt jelentő rókák és kóbor macskák.

- Az volt a feltevés, hogy a nemzeti természetvédelmi rendszerben megmaradnak a védett állatok. Ám egyre inkább azt látjuk, hogy konkrét beavatkozások nélkül el fogunk veszíteni egy sor súlyosan veszélyeztetett fajt – mondja Jack Pascoe, a Conservation Ecology Centre munkatársa.

Nem csak a kihalással szélén álló fajokat féltik a szakemberek, az ökoszisztéma miatt is aggódnak. Az erszényes ördögök megmentése érdekében 380 éjszakai kamerát állítottak fel az Otway Nemzeti Park területén. A hő- és mozgásérzékelő fényképezőgépek által készített felvételeken több hosszúorrú potoró, bandikut és antechinus látható, míg foltos erszényesnyestből csupán egyetlen egy.

A kutatók a képek alapján rókacsapdákat akarnak ide telepíteni.

- Láthatjuk, hogy milyen állatok vannak egy-egy területen, ahogy azt is, mennyi rókánk és mennyi kóbor macskánk van, és azt is megfigyelhetjük majd, hogy az első évhez képest 5-10 év múlva hogyan változik az állomány – magyarázza Cathy Longmore, a Parks Victoria munkatársa.

Az utóbbi három évben keresőkutyákkal próbálják feltérképezni az erszényes populációkat. Tavaly már volt néhány sikeres felderítés. Ez az első lépés ahhoz, hogy megmentsék az ökoszisztéma fenntartásához nélkülözhetetlen állatfajokat.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

TUD/TECH

Levegőt! - Startupok a városlakókért