rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orbán Viktort is példaként említi a megosztó retorikára az AI


világ

Orbán Viktort is példaként említi a megosztó retorikára az AI

Orbán Viktort is példaként említi a megosztó retorikára az Amnesty International éves jelentése.

A vezető politikusok megosztó hangnemű megnyilvánulásai egyre erőszakosabb, veszélyesebb hellyé teszik a világot, emiatt az emberi jogokat is egyre kevésbé tartják tiszteletben a világon, figyelmeztetett az AI.

A gyűlöletbeszédre a magyar miniszterelnököt, az amerikai, a török és a fülöp-szigeteki elnököt is példaként említi a jogvédő szervezet, illetve a szélsőjobb oldali francia elnökjelöltet.

- Egy olyan év áll mögöttünk, amikor a politikusok az “ők mi ellenünk” retorikájával mérgezték a közéletet szerte a világon. Az idegengyűlölet és a szexista retorika jellemezte Trump kampányát, több európai vezető a menekültek jogait tiporta, a török elnök, Erdogan pedig a puccskísérlet után kezdett tömeges bosszúba, vagy említhetjük a fülöp-szigeteki vezetőt, aki erőszakra buzdított az ún. drogháború jegyében – összegezte az Amnesty International főtitkára, Salil Shetty.

A nemzetközi jogvédő szervezet emlékeztet, hogy a populista gyűlöletbeszéd veszélyes és végzetes folyamatokat indított el az 1930-as években, ami országhatárokon átívelő fasizmushoz, népirtáshoz és elnyomáshoz vezetett.

Napjainkban a menekültválságot használja ki több európai vezető és a szélsőséges pártok a populista retorika alkalmazására, ezáltal hatalomszerzésre.

Az Amnesty International éves jelentése 159 országot vizsgál, konkrétan rámutatva, hogy mely kormányok használják ki az üldöztetés elől menekülő embereket politikai céljaikra.

A konkrétumok között emelik ki a beutazási tilalmat, amit Trump hozott hét muzulmán ország polgárai ellen. A kollektív bűnösség elvére épülő intézkedés ellen az Egyesült Államokban folyamatosak a tüntetések.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Kína

Elítélték Hongkong volt kormányzóját