rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Elítélték Hongkong volt kormányzóját


Kína

Elítélték Hongkong volt kormányzóját

Börtönre ítélte a bíróság Hongkong korábbi kormányzóját korrupció miatt. Ez az első ilyen eset a Kínához tartozó városállam történetében.

A vád szerint Donald Cang, aki 2005 és 2012 között állt a különleges igazgatású terület élén, elmulasztotta jelezni az össszeférhetetlenséget, amikor befogadta egy rádiófrekvencia pályázatait.

Az ítélet szerint 20 hónapot kell börtönben töltenie.

Felesége az ítélethirdetés után azt mondta, fellebbezni fognak. Őt is, férjét is megviselte az elmúlt öt évnyi pereskedés, és most nagyon csalódottak. De nem adják fel, erősek, kitartóak lesznek.

A 72 éves Cang már azelőtt szép karriert futott be, hogy Hongkong visszakerült volna a brit koronától Kína fennhatósága alá 1997-ben. A per kezdete óta helyi vezetők és közszereplők sokasága fordult a bírósághoz kérve méltányos döntést a népszerű és tekintélyes politikusnak.

A volt kormányzót röviddel visszavonulása előtt, 2012-ben kezdték támadni mondván, hogy túl sok közpénzt költ utazásaira, és rendszeresen vendégeskedik iparmágnásoknál.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Malajzia

Kim Dzsong Nam: egy diplomatának is köze lehetett a gyilkossághoz