rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Berlinale vörös szőnyegén is a világpolitika volt a téma


cinema

A Berlinale vörös szőnyegén is a világpolitika volt a téma

Együttműködésben a

Elstartolt a 67. Berlinale. Már a sztároktól hemzsegő vörös szőnyegen is a világpolitika volt a fő téma.

- Remélem, hogy ebből a tíz napból mindenki azt viszi magával, hogy milyen nagyszerű békében együtt élni más kultúrákkal, más bőrszínű és vallású emberekkel. A világ sokkal színesebb, mint hisszük – mondta a fesztivál igazgatója, Dieter Kosslick.

Aj Vej-vej kínai képzőművész, politikai aktivista is a világpolitikáról beszélt.

- Úgy gondolom, fontos, hogy a filmeknek legyen politikai töltése, mert olyan világban élünk, ahol új hangokra van szükség, különben egyre őrültebb lesz minden – nyilatkozta Aj Vej-vej.

Már a zsűri február 9-ei sajtótájékoztatóján is elhangzott egy ütős politikai kiszólás. Diego Luna, a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet sztárja humorba csomagolva utalt a berlini fal sztorijára.

- Azért jöttem ide, hogy falbontási tanulmányokat végezzek – hiszen itt sok a tapasztalt szakember -, a megszerzett tudást pedig viszem haza Mexikóba és Amerikába – fogalmazott Luna.

A fesztivál a Django világpremierjével kezdődött. A francia Étienne Comar első nagyjátékfilmje az Arany Medvéért küzdő 18 versenymű egyike.

A roma származású gitárművész-zeneszerző Jean Baptiste “Django” Reinhardtról szóló film a német megszállás alatt álló Párizsban játszódik. A híres zenész feleségét Palya Bea alakítja.

Django nem hajlandó Németországban turnézni, ahol a nácik az egyre népszerűbb amerikai dzsesszről szeretnék elterelni a figyelmet.

A Mr. Long a japán Sabu versenyműve egy gengszterfilm és egy szerelmi történet keveréke. Hősünk egy tajvani bérgyilkos, aki egy eldugott kisvárosban lel menedékre, miután legutolsó küldetése során súlyosan megsebesül.

A Beuys című dokumentumfilm a kalapos férfi, Joseph Beuys német származású szobrász- és performanszművész életéről és pályafutását mutatja be. Ő volt az első német művész, akinek alkotásaiból a New York-i Guggenheim Múzeum önálló kiállítást rendezett, miközben hazájában gyakran csak drága szemétként aposztrofálták munkáit.

18 film indul Berlinben a 67. filmfesztivál Arany és Ezüst Medvéjéért, köztük Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása.

A Berlinale február 19-én zárul.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

A rabszolgaság és az amerikai büntetőeljárási rendszer összefüggései