rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hamarosan döntenek Donald Trump beutazási tilalmáról


Amerikai Egyesült Államok

Hamarosan döntenek Donald Trump beutazási tilalmáról

Napokon belül dönt az illetékes fellebbviteli bíróság Donald Trump beutazási tilalmáról. A testület kedden hallgatta meg a kormányt képviselő ügyvédet, aki a rendelet mellett érvelt. August Flentje, az igazságügyi tárca tanácsadója azt mondta, hogy az elnöknek jogában áll ilyen döntést hozni.

A tárgyalást élőben, de képben nem, csak hangban lehetett követni. Az épület előtt többen tüntettek.

Az amerikai elnök egy héttel beiktatása után a terrorizmus jelentette veszélyre hivatkozva tiltotta meg hét ország állampolgárainak beutazását, de a végrehajtást egy szövetségi bíró felfüggesztette. A kormányzat ezt követően fellebbezett.

- Az elnök tiszteletben tartja a bírói kar döntését, de úgy gondolom, hogy ennek az ügynek nincs más olvasata, csak az, hogy amikor szükséges, az elnök a saját belátása szerint cselekszik, hogy megvédje az országot – fogalmazott Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője.

A bírák azt szeretnék kideríteni, hogy van-e bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az érintett országok valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek-e az Egyesült Államokra.

A tárgyaláson történteket itt lehet meghallgatni:

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Kolumbia

Béketárgyalásokat kezdett a kolumbiai kormány az utolsó aktív gerillaszervezettel