rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Derűlátó gazdasági előrejelzés a brit jegybanktól


Gazdaság

Derűlátó gazdasági előrejelzés a brit jegybanktól

Javított a brit gazdaság idei teljesítményéről szóló előrejelzésén a Bank of England, még ha derűlátása az alapkamatokról hozott csütörtöki döntésén nem is látszik.

Azt az eddigi rekord alacsony negyedszázalékon tartotta az Egyesült Királyság jegybankja, jelentősen emelte azonban fejlődési prognózisát: 2017 végére 2 százalékos növekedést várnak.

- Ez az előrejelzés nem azt jelenti, hogy az európai uniós szakításról szóló népszavazásnak ne lenne hatása. A bizonytalanság kárt okoz az üzleti befektetésekben, ezt 2015 vége óta látjuk. A referendum előtti jóslatoknál is alacsonyabb az üzleti befektetések szintje, ami a termelékenység, a fizetések és a bevételek rovására megy – figyelmeztetett a Bank of England kormányzója, Mark Carney.

Kimondottan bizakodó szemléletet tükröz, hogy az év végére két százalékos növekedést várnak. A brexitről szóló népszavazás után mindössze 0,8 százalékot jósoltak, az alapkamat jelentős visszavágása mellett.

- A kilépési folyamat csak most kezdődik. Amíg a cél ismert, az oda vezető út kanyargós lehet. – magyarázata a Bank of England vezetője, aki azt ígérte, bármi történjék is, a monetáris politika a korábban kijelölt inflációs célt fogja szolgálni, az ehhez szükséges gazdasági kiigazításokkal.

Az infláció emelkedését várja a Bank of England, jövőre 2,8 százalékos pénzromlással számolnak, ami a rá következő két évben 2,4 százalékra lassul. A jegybanki vezető szerint ez attól is függ, hogy milyen megállapodásokat harcolnak ki az uniós szakítási tárgyalásokon.

Optimistán látják a jövőt a feldolgozóipari vállalatok

Gazdaság

Optimistán látják a jövőt a feldolgozóipari vállalatok