rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Donald Tusk: Trump nyilatkozatai fenyegetőek


világ

Donald Tusk: Trump nyilatkozatai fenyegetőek

A legfőbb fenyegetések sorában említette meg az Európai Tanács elnöke a Donald Trump vezette új amerikai adminisztráció “aggasztó nyilatkozatait”. Donald Tusk keddi sajtótájékoztatóján
Tallinnban az unióellenes, nacionalista, idegengyűlölő érzések egyre erőteljesebb megjelenését is a fenyegetések között említette.

- Az egyre több pólusúvá váló világban, első alkalommal a történelem során, sokan nyíltan Európa-ellenessé, vagy a legjobb esetben is euroszkeptikussá válnak. A washingtoni változás különsképp nehéz helyzetet teremt az Európai Unió számára. Az új adminisztráció, úgy tűnik, megkérdőjelezi az elmúlt 70 év amerikai külpolitikáját.

Donald Tusk a három balti állam kormányfőjével találkozott kedden Tallinnban, többek között azért, hogy aláírják a Baltikum Összekötő Vasútvonal projektjét.

Obama elnökségének utolsó napjaiban jelentős amerikai katonai erősítés érkezett Lengyelországba mintegy jelzésképpen Moszkvának: Washington elkötelezett kelet-európai szövetségesei mellett. Most Varsó attól tart, az oroszbarát Donald Trump adminisztrációja alatt ez az elkötelezettség nem garantált.

Ukrajna

Kelet-Ukrajna: nincs maradásuk a helyieknek Avdiivkában