rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tilos lesz a burka a köztereken Ausztriában


Ausztria

Tilos lesz a burka a köztereken Ausztriában

Egyebek mellett a burka viselését is betiltja a módosított osztrák kormányprogram, amelyet hétfőn mutatott be az osztrák kancellár. A koalíciós pártok, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) által elfogadott módosítás jövő őszig szól, és jelentősen szigorított biztonsági intézkedéseket is tartalmaz.

- Úgy döntöttünk egyebek mellett, hogy betiltjuk az egész arcot eltakaró burka köztereken való viselését. Nem volt könnyű döntés számunkra. Érvek szóltak mellette, de ellene is. De egy összetartó kormányzati munka érdekében muszáj olyan fejlődési pontokat találnuk, amelyek előrevisznek – fogalmazott Christian Kern.

A külügyminiszter Twitterén kiemelte, hogy az integrációs törvényt már augusztusban bemutatta, de akkor a szociáldemokraták megakadályozták.

- Az ellentársadalom olyan jelképeit, mint a burkát, a nikábot, vagy a szalafisták által terjesztett Korán-példányokat száműzzük teljességel – mondta Sebastian Kurz.

Ezenkívül fokozni akarják a határellenőrzést, a menedékkérőknek az integráció miatt egy évig kötelezően némettanfolyamra és értékkurzusokra kell majd járniuk, illetve közmunkát kell végezniük.

Emellett csökkenteni akarják az Ausztriába érkező menekültek és a jogszerűtlenül az országban tartózkodók számát, de a kormány által korábban megállapított éves kvóta megfelezéséről nincs szó.

Irak

Moszul: éledeznek az iraki nagyváros felszabadított negyedei