rendkívüli hír

Moszul: éledeznek az iraki nagyváros felszabadított negyedei

Moszul keleti felét már az iraki hadsereg ellenőrzi. A nyugati fele még a dzsihadisták kezén van.

Éppen ezt olvassa:

Moszul: éledeznek az iraki nagyváros felszabadított negyedei

Betűméret Aa Aa

Az iraki Moszul keleti felén újraindul az élet azután, hogy a hadsereg felszabadította az Iszlám Állam terrorszervezet megszállása alól.

A több mint három hónapon át tartó ostrom után az ott élők elkezdték eltüntetni a gyűlölt dzsihadista uralom nyomait.

Az ország északi részén fekvő, hajdan majdnem hárommilliós nagyváros nyugati felét még a terroristák ellenőrzik. Ez az utolsó jelentős bástyájuk Irakban.

Egy fiatalember azt mondja, ez egy gyönyörű nap, amikor megszabadulnak ezektől a rémes barbár festményektől. Az istennek hála megint boldogok, sikerült leszámolniuk velük. Reméli, hogy napról napra egyre jobb lesz majd minden. A csodás nap még csodásabbra fordul, ha az úristen engedi. Az élet visszatér a normális kerékvágásba, és megint szép lesz.

Moszul, a Tigris-folyó partján fekvő ókori birodalmi székhellyel, Ninivével átellenben épült, és az Iszlám Állam nevű – akkor még Iraki és Levantei Iszlám Állam néven jegyzett – terrorszervezet hadjáratának első jelentős hódításai közé tartozik.

Falludzsa és Ramadi után a harmadik iraki nagyváros volt, amelyet elfoglaltak 2014 első felében.