rendkívüli hír

A Déli-sarkig síelne egy magyar lány

Éppen ezt olvassa:

A Déli-sarkig síelne egy magyar lány

Betűméret Aa Aa

Extrém vállalkozásba kezdett egy magyar lány: Wynne-Hughes Veronika tervei szerint az Antarktisz széléről a Déli-sarkig fog elsíelni. Az expedíció novemberben kezdődne, az 1140 kilométeres távot körülbelül két hónap alatt szeretné megtenni. A tervezett túráról, felkészüléséről, és korábbi útjai során szerzett élményeiről telefonon beszélgettünk Wynne-Hughes Veronikával.

– Az antarktiszi túra nem magas rizikófaktorú, hiszen a legegyszerűbb, már bejáratott útvonalon fogok menni. – mondja. – Előre tudom, hogy hol vannak gleccserhasadékok, repülőgéppel raknak le nekem utánpótlást, lesznek ott meteorológusok, akik figyelik az időjárást. Repülővel megyek, hogy a legjobb formámban érkezzek meg – részletezi a fiatal lány, aki az antarktiszi túra, vagyis az AntarcTrip költségeinek fedezéséhez további szponzorokat keres, de indított egy közösségi adománygyűjtő kampányt is

Aki szeretné támogatni célja elérésében, az kisebb összeget adományozhat, amelyért cserébe Veronika egyedi ajándékot ad. – Például beleírom az adományozó nevét az Antarktiszon a hóba, és lefényképezem azt, vagy személyre szabott videót készítek neki a Déli-sarkon. De lehet együtt is edzeni velem, amelynek az a lényege, hogy egymást támogassuk és inspiráljuk.

Bár az Antarktiszon a november és a december időjárása relatíve jó, az erős szél és az akár mínusz 40 fokos hideg komoly kihívás. Ezért az expedícióra annak kezdetéig folyamatosan készülnie kell. Ennek fontos állomása az a tréning, amelyre pénteken indult el Norvégiába: itt olyanok készítik fel az útra, akik már többször is részt vettek hasonló túrán. A gleccserjáró tanfolyamon elméleti és gyakorlati képzést is fog kapni, és teszteli a felszereléseket, a különböző típusú kabátokat, szánokat, sátrat is, hogy megtudják: melyikkel érdemes az Antarktiszra indulnia. A trénerek vizsgáztatni is fogják, amelyen fizikai és mentális felkészültséget, illetve műszaki képességeit is tesztelik, mert ha valami elromlik, azt egyedül is meg kell tudnia szerelni.

Veronika kihasználta a január eleji, extrém, -20 fokos hideget, és a Pilisben is készült az AntarcTripre

„Ürügyként használjuk a félelmeket arra, hogy ne csináljunk meg dolgokat”

Arra a kérdésre, miért vállalkozik egy fiatal lány egy ilyen, az átlagember szemében veszélyes útra, azt válaszolja: – Szeretném kicsit felrázni Magyarországot, szeretném, ha szívesebben lépnénk a komfortzónán túlra, és megtalálnánk az ott rejlő biztonságot. Ezt ezen a példán keresztül szeretném elérni. Úgy látom, hogy szükség van arra, hogy legyőzzük a kishitűséget. Sok mindenkit visszatart a “mi van, ha”, a félelmek, méghozzá a megalapozatlan félelmek. Ezeket ürügyként használjuk arra, hogy ne csináljunk meg dolgokat. Nem gondolom, hogy mindenkinek ugyanazt kell tennie, mint nekem, de tény, hogy alacsony itthon a vállalkozási kedv. Az a feladatunk, hogy a boldogságra törekedjünk, nem pedig az, hogy ürügyeket gyártsunk arra, hogy miért nem ezt tesszük. Sok ismerősöm, amikor elindultam hajóstoppal, azt kérdezte: nem félek-e, hogy amíg odavagyok, esetleg itthon közben meghalnak a nagyszüleim, vagy az egyik kapitány megöl, vagy hogy kirabolnak vagy megbetegszem. Mindez természetesen előfordulhat, de azt tapasztaltam meg, hogy sokkal kevesebb gyilkos él a világon, mint amennyi félelmünk van. Ez nem szabad, hogy visszatartó erő legyen.

Hajóstoppos útja során ilyen csodálatos helyekre vetődött Francia-Polinéziában

Veronika belevaló életszemlélete részben onnan ered, hogy 7 éves koráig egy hajón élt a Földközi-tengeren szüleivel, angol édesapjával és magyar édesanyjával. Ezután 14 éves koráig már csak az iskolai szünetekben volt ott. Eredeti végzettsége szerint pszichológus, és úgy tervezi, visszatér szakmájához. – Vitorlázás közben Skype-on keresztül fogok rendelni – mondja.

„Volt, hogy követett egy cápa”

Veronikának nem az antarktiszi túra lesz az első extrém vállalkozása: két és fél éven át a tengereket járta „hajóstoppal”. Ennek során szerzett élményeit többek között saját weboldalán gyűjtötte össze. A gyakorlott tengerjáró hölgy matróznak szegődött el azokra a hajókra, vitorlásokra, amelyeken szükség volt szolgálataira. – Jobban szeretek párokhoz elszegődni, de ha ketten hajóznak, akkor ritkán van szükségük segítségre. Gyakoribb, hogy egyedül van a kapitány.

És hogy mit szól a környezete szokatlan életmódjához? – A családom, a barátok már megszokták, beletörődtek, ha féltenek is, nem szeretem, ha ezt kifejezik. Nem tűröm a féltést, ezért inkább már nem is mondják… Szerintem ma már olyan felszerelések vannak, hogy nehézség és kellemetlenség ugyan érheti az embert, de sokkal kevesebb igazi vészhelyzet van, mint régen. Az első hónapban elkezdett süllyedni alattunk a hajó, de ilyenkor lehet vödröt fogni, merni a vizet, senkinek semmi baja nem lett, csak elfáradtunk. Volt, hogy egy lakatlan szigeten oposszum kergetett meg. Egyszer egy cápa követett egy darabig, amikor a kajakomban ültem. Nem tudtam, milyen fajta cápa, ezért féltem. Az, hogy kajakozol és egy uszony követ hátulról, nem épp szívmelengető… De volt olyan is, hogy a Csendes-óceán átszelése közben léket kapott a víztartály. Ezért beosztottuk, ami maradt. Igyekeztünk keveset mozogni…