rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egy elnök, aki mellé még Amerikában is tolmács kellhet


világ

Egy elnök, aki mellé még Amerikában is tolmács kellhet

Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökének beiktatási beszéde nyomokban tartalmazott retorikának nevezhető mondatokat. Donald Trump első elnöki beszéde mégis inkább úgy hatott, mintha egy igyekvő tinédzser vetett volna papírra valamit, ami nemigen üti meg a mércét.

Például az “Amerika totál megállíthatatlan” vagy a “visszahozzuk a határainkat” esetleg “a haderő nagyon szomorú lemerítése” szónoki fordulatok – mind nyelvtanilag, mind tartalmilag – elképzelhetetlenek egy Barack Obama beszédben. És itt nem csak közvetlen, de bármelyik elődjét név szerint említhettük volna.

A közönsége persze megtapsolta, ahogy teszi azt mindig.

A The Washington Post egy tavaly márciusi cikkében, szakemberek véleménye alapján úgy fogalmaz, “beszédei egy 6. általános iskolás szintjét “ súrolják.
Ugyanitt történelmi összevetésben Trump az utolsó helyre került az elnökök és elnökjelölt-aspiránsok (ne felejtsük, akkor még javában tartott a kampány!) sorában, ahol Abraham Lincoln került az élre.

Erre a (szak)véleményre igencsak ráerősít Donald Trump 2016. júliusi, az észak-karolinai Sun Cityben elhangzott kampánybeszéde!

“Nézze, a nukleáris dolog – a nagybátyám remek professzor és tudós és mérnök volt, Dr. John Trump az MIT-nél; jó gének, nagyon jó gének, OK, nagyon okos, Wharton pénzügyi főiskola, nagyon jó, nagyon okos – tudja, ha ön konzervatív republikánus, ha én liberális lennék, ha, mondjuk, OK…”

Az érdekesség kedvért a további, nem túl hosszú beszéd szövegét emeljük be a Google fordítóba! Ezt kapjuk:

„…ha futottam mint a liberális demokrata, azt fogják mondani, én vagyok az egyik legokosabb ember a világon bárhol, ez így igaz! – de ha éppen egy konzervatív republikánus megpróbálnak ó, csinálnak egy szám, ezért én mindig elindul : elmentem Wharton volt jó tanuló, odamentünk odamentünk tette ezt, épített egy szerencse – tudod, hogy van, hogy én, mint hitelesítő minden alkalommal, mert mi egy kis hátrányos helyzetű, de nézd meg a nukleáris foglalkozik, a lényeg, hogy nagyon zavar engem, ez lett volna olyan könnyű, és ez nem olyan fontos, mert ezek az élete (nukleáris erős; nagybátyám elmagyarázta, hogy nekem sok – sok évvel ezelőtt, a teljesítmény, és ez volt 35 évvel ezelőtt ; ő megmagyarázná az erejét, hogy mi fog történni, és ő volt a jobb, aki nem gondolta volna?), de ha megnézzük, hogy mi folyik a négy fogoly – most összesen három, most már négy, de ha három és még most is, azt mondtam volna, hogy ez mind a hírvivő; fiúk, és ez srácok, mert tudod, hogy nem, de nem gondoltam, hogy a nők okosabbak, mint most a férfiak, így tudod, hogy ez lesz az azokkal egy másik 150 éves, de a perzsák nagy tárgyaló, az irániak nagy tárgyaló, igen, és ők, csak megölték, csak megölt minket.”

Nem érezni jelentős különbséget.

Az igazság az, hogy Trump szaggatott, összefüggéstelen önkifejezésében nincsen semmi különleges – fogalmaz John McWhorter a The New York Times hasábjain. Rengeteg kifejezetten intelligens ember beszél úgy, mint Donald Trump, még ha nem is tud róla. Az viszont újdonságszámba megy, hogy egy olyan ember, aki így beszél a nyilvánosság előtt, az USA elnöke lett. Ugyanakkor nem meglepő, és ha nem akarjuk az eljövendő négy-nyolc évet kesergéssel tölteni, illetve értetlenül állni minden egyes elnöki beszéd előtt, akkor meg kell tanulnunk, hogy hogyan érdemes hallgatni őket – írja.

A hibás rajtok, a hirtelen közbeszúrások, az ismétlések – mind a hétköznapi, kötetlen beszéd, nem pedig az írott nyelv jellemzői. Az állandó hangsúlyozások (“higgyen nekem”, “nagypályás”) szintúgy. Minden ember színesíti beszédét olyan, tikkelésre emlékeztető bizonygatásokkal, mint pl. a “tényleg” vagy a “teljesen”.

A kötetlen beszélgetés és a “beszédet mondás” közötti különbségtétel egészen addig nem tűnt jelentőségteljesnek, amíg egy nyelvi szempontból annyira csiszolatlan alak, mint Trump elnök meg nem jelent abban az arénában, ahol általában legalábbis törekednek az ékesszólásra – véli a Columbia Egyetem angol nyelv- és összehasonlító irodalom professzora.

Aggodalomra adhat okot, hogy az “ugató” stílus könnyen adja magát a gyűlölet kifejezéséhez. Obamának sokkal szűkösebb tér állt rendelkezésére hitelességének kifejezésére. Trump úgy beszél, ahogy akar, fittyet hányva arra, hogy amit mond, hogy hangzik. Gondolatait úgy fűzi össze, ahogyan épp eszébe jut; míg egy túlságosan “utcai” stílusú fekete politikus nem jutott volna messzire. (Hillary Clintonnak sem volt mozgástere a neme miatt. Ha a beszéde túlságosan hasonlított volna a nők mindennapi beszédstílusához, akkor közönségesnek titulálják) – írja McWhorter professzor.

Trump “ami a szívemen, az a számon” beszédstílusa egyben a vonzereje is, ami által a vidék lakói is egy hullámhosszon érezhetik magukat a tehetős New York-i család sarjával. Itt nem arról van szó, hogy Trump szándékosan alkalmaz egy nyelvi eszközt, hanem arról, hogy meg sem próbál letérni az általa megszokott útról. Trump elnök úgy beszél, ahogy az emberek nagy többsége teszi egy ital mellett.

Ezt a valódiságot Franklin D. Roosevelttől még senki sem várta el, de még Lyndon B. Johnsontól sem. A tökéletes beszédű Mitt Romney többek között azért vesztett 2012-ben, mert ami valaha “elnöki” volt, az ma már túl merevnek hat. Az Obama iránt sokak által érzett zsigeri rokonszenv részben fekete prédikátori hanghordozásának köszönhető. Mitt Romney vagy John McCain képtelen lett volna úgy megtölteni zenével a “Yes, we can!” jelmondatot, mint Obama.

George W. Bush megválasztása, gyakori helytelen szóhasználatai ellenére, volt az első jele annak, hogy a jó beszélőke már nem olyan fontos szempont az amerikaiaknak, mint valaha. Bush azonban úgy tűnt, mint aki legalábbis megkísérel beszédet mondani egyszerű beszédfolyam helyett.

Sarah Palin (volt alaszkai kormányzó, republikánus alelnökjelölt 2008-ban) jelentette a következő szintet: ő sem zavartatta magát a mondatszerkesztés szabályai által, mégis milliók nagyrabecsülését élvezte.

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy egy Palinhoz hasonló szintű beszédkészséggel megáldott, de emiatt magát egyáltalán nem zavartató figura Palinnál is magasabb rangra emelkedjen. Trump elnökkel a hivatalos hangnemnek végleg befellegzett. A karrierje alatt egyszer sem szorult rá, hogy beszédet mondjon kötetlen beszélgetés helyett; tudvalevőleg nem olvas, és távol áll tőle az önvizsgálat – a fenti tényezők közül egyik sem a körültekintő önkifejezés malmára hajtja a vizet.

Meglepő lenne, ha az elnök nem lenne a Twitter megszállottja: A 140 karakteres limit olyan írott nyelvet eredményez, ami, az sms-hez hasonlóan, a lehető legkevésbé tér el a beszélt nyelvtől.

Mivel még újdonságszámba megy, hogy az Ovális Irodában ülő egyén fittyet hány a helyes nyelvhasználatra, Trump elnök beszédstílusa teljesen összezavarja a hírszervezeteket. Erről értekezik a The Washington Post minapi cikke. Az mindenki számára világos, hogy a beszédei strukturális szempontból esetlenek. Azt azonban már nehezebb megérteni, hogy Trump, mint olyan személy, aki kötetlenül beszél, ahelyett hogy körültekintően kommunikálná a gondolatait, nincsen tudatában annak, hogy egy politikus megnyilvánulásai inkább jelzés- mint kinyilatkoztatásértékűek, egyfajta szállítóeszközként szolgálnak a nagyobb ívű gondolatok kifejezésére.

Panamában létezik egy törzs, a Kuna, amelynek a főnöke hosszú, fennkölt beszédeket tart a tagoknak, majd ezt követően az asszisztense elmagyarázza a népnek, hogy mit mondott a törzsfőnök. Ez egzotikusan hangzik számunkra egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy a szakértők és politikai elemzők éppen ugyanezt teszik egy-egy elnöki évértékelő után.

Obamát elnökként soha nem hallhattuk kötetlenül “beszélgetni”. Egy bizonyos mértékig mindig elő kellett adnia magát. És mivel az újságírók ilyen politikusokhoz vannak szoktatva, azt feltételezik, hogy Trump is “beszédet mond”, amikor egyszerűen “beszél”. “Mit értett ezalatt Trump?” – vakargatják a fejüket, különösen a külföldi zsurnaliszták. Valaki segített nekik: “A tweet önmagáért beszél”. Ez triviálisnak és kitérő válasznak tűnhet, pedig jelen esetben tökéletesen helyénvaló.

A nyelv csak követi a trendeket.

Theodore Roosevelt bár jó szónok volt, túláradó, mindig kíváncsi természete miatt egyszer valaki ezt mondta róla szeretetteljesen: “Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az elnök körülbelül 6 éves.” Nyelvészeti szempontból a jelenlegi elnököt úgy hallgatom, mintha körülbelül 12 éves lenne. Így szinte mindig tökéletesen érthető – zárja gondolatait John McWhorter irodalom- és nyelvészprofesszor.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Élőben közvetítette öngyilkosságát a facebookon