rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Visszafoglalták Moszul keleti részét az IÁ terroristáitól


Irak

Visszafoglalták Moszul keleti részét az IÁ terroristáitól

Forró téma További hírek erről: Moszul

Sikerült visszafoglalni az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyvereseitől Moszul teljes keleti részét, közölte az iraki védelmi minisztérium. A dzsihadisták számára a Tigris-folyótól keletre fekvő városrész a legnagyobb állásnak számított Irakban.

A teheráni közlemény a műveleteket heves harcokként jellemezte.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet moszuli fegyveresei a város egyetemén rendezték be főhadiszállásukat. Egy hete az épületet visszafoglalták a kormányerők. A diákok kampányt kezdtek a kampusz harcok utáni helyreállításáért.

- Fontos és szimbolikus üzenet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára, hogy az egyetem nem a fegyvereké, hanem a könyveké. Az erőszak helyett ismét a tudás veszi át az épületet, ezért a könyvtárat is újra kell nyitni – mondta egy fiatal teheráni férfi.

Moszul keleti kerületeinek visszafoglalásáért az iraki hadsereg és az Egyesült Államok vezette koalíciós erők együttesen küzdöttek október óta.

A sűrűn lakott városrészekben nagyon lassan, házról házra haladtak az egyesített erők katonái.

A felszabadított városrészekből folyamatosan menekül az emberek egy része, félelemből vagy a lakhatás hiánya miatt.

A militánsok 2014-ben szállták meg a várost. A Tigris-folyótól nyugatra lévő városrészben még mindig domináns a jelenlétük.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Belgium

Tejporral szórták be a tejtermelők az Európai Bizottság épületét