rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Repülőgépekkel menekítette vagyonát a bukott gambiai vezető


Gambia

Repülőgépekkel menekítette vagyonát a bukott gambiai vezető

Elhagyta Gambiát Jaya Jammeh. Az autokratikus vezető 22 évig irányította a kis nyugat-afrikai országot. Két jól megpakolt utasszállító géppel költözött el, magával hurcolva az értékeit. December 1. óta nem volt hajlandó távozni a hatalomból, miután elvesztette az elnökválasztást. Az utóbbi hetekben már csak a vagyonát próbálta menteni.
Az új elnök Adama Barrow egyik tanácsadója Mai Ahmad Fatty azt mondta, hogy csak az elmúlt két kétben 11 millió dollárt vett fel a volt elnök, majd hosszasan ecsetelte, hogy külföldön mekkora vagyonnal rendelkezik Jammeh.
Az új gambiai elnök Adama Barrow a szomszédos Szenegálban tette le a hivatali esküt, és a nyugat-afrikai országok közösségének katonai erejével tudta csak átvenni a hatalmat. A most száműzetésbe kényszerült Jammeh 1994-ben katonai puccsal került a hatalomra. Szenegállal azóta volt feszült Gambia viszonya. Adama Barrow-t is szenegáli nyomásra sikerült végül hazaküldeni. A másfél hónapig tartó bizonytalanság miatt több mint 50 ezer gambiai menekült Szenegálba, attól tartva, hogy az ellenségeskedés véres polgárháborúba torkollik.
Ezt a nyugat-afrikai országok nyomására egyelőre sikerült elkerülni, de hosszú ideig tarthat, míg megnyugodnak a kedélyek és a megosztott országban lezajlik a teljes rendszerváltás.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Románia

A román elnök is ott volt a kormányellenes tüntetésen Bukarestben