rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vértelen hatalomátvétel


Gambia

Vértelen hatalomátvétel

Lemond a hatalomról, és száműzetésbe vonul Gambia korábbi elnöke, Yahya Jammeh. Azután lépett vissza a hatalomból, hogy a nyugat-afrikai országok nyomást gyakoroltak rá, hogy fogadja el a decemberi választáson elszenvedett vereségét, amikor alulmaradt az ellenzék közös jelöltjével szemben az elnökválasztáson. Először ugyan elismerte a vereségét, de később szabálytalanságokra hivatkozva új választást követelt.

- Persze, hogy sírok valakiért, akit szerettem. Ezért vagyok szomorú. De örülök, hogy vérontás nélkül jött az országba, és úgy is távozott. Ezért hálásnak kell lennünk – vélte ez a helyi katona.

A nemzetközi közösség a bukott elnök értésére adta, hogy távoznia kell a hatalomból, és át kell adnia az elnöki széket a választáson győztes Adama Barrownak.

A bejelentés után várható, hogy hazatér Barrow, aki közben a biztonságáért aggódva Szenegálba menekült, ahol csütörtökön letette a hivatali esküt.

Yahya Jammeh 1994-ben vértelen puccsal került hatalomba a Szenegálba ékelődő, kicsi nyugat-afrikai országban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Olaszország

Magyar buszbaleset: nyomozást indítottak Olaszországban