rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hajléktalanok éjszakázhatnak egy katolikus templomban Rómában


Vatikán

Hajléktalanok éjszakázhatnak egy katolikus templomban Rómában

Hajléktalanokat fogad egy műemlék templomban a katolikus egyház Rómában. A vatikáni vezetés és az önkéntesek egyetértettek abban, hogy a téli hideg idején be kell fogadni éjszakára a nincsteleneket, ezért fekhelyeket helyeztek el San Calisto templomában. Rómában már két nő és három férfi fagyott meg éjszaka az utcákon, ez késztette a katolikus egyházat, hogy beengedjék a hajléktalanokat a templomba.

- Nagy mosoly volt az arcukon, amikor hozzánk érkeztek, örültek a lehetőségnek, és teával kínáltuk őket. Látni lehetett, hogy nagy szükségük volt a segítségre, mindannyian nagyon megfáradtak már – mondta Lucia Lucchini, a Sant’Egidio közösség önkéntese.

A Vatikánban nemrégi nyitott McDonald’s gyorsbüfé élelmiszer-csomagokkal segíti a hajléktalanok ellátását. A közelmúltban nagy vitát kavart, hogy nyíljon-e McDonald’s a Vatikánban.

- Jó lenne, ha a tehetős nagy cégek rendszeresen adnának ételt a szegényeknek a nap végén, ahelyett, hogy a szemétbe dobnák a maradékot – mondta egy római hajléktalan férfi, Pierfrancesco Spiga.

Az olasz segélyszervezetek összesítése szerint Olaszországban már tizenöten fagytak meg ezen a télen, így a római templom megnyitása a hajléktalanok előtt példaértékű az önkéntesek szerint. Európa több országában hozott a tél tartósan fagyos hideget, ezért javasolják, hogy más városokban is nyissák meg a templomokat éjszakára az utcán élők előtt, ahol nincs elegendő éjjeli szállás a hajléktalanoknak.

A római templomhoz tartozó hívek körében egyaránt taált támogatókra és kritikusokra az akció.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Európáig értek a Trump-interjú hullámai