rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre több embert fognak el Kim Kardashian kirablásával kapcsolatban


Franciaország

Egyre több embert fognak el Kim Kardashian kirablásával kapcsolatban

Tíz embert vádoltak meg a francia hatóságok azzal, hogy valamilyen módon szerepük volt az amerikai celeb, Kim Kardashian tavalyi párizsi, nagy port felvert kirablásában.

A nyomozók az egyik 60 éves gyanúsítottról feltételezik, hogy ő volt a rablás fő kiötlője. Az ő DNS-mintáját találták meg a helyszínen.

A luxusszállóra betörő bűnözők több mint kilencmillió euró értékben raboltak ékszereket és készpénzt Kardashiantől.

Az egyik gyanúsított ügyvédje azt mondta:

- Kísértés volt számára, aminek engedett. Azon gondolkodom, vajon nem öngyilkos hajlam mutatkozott-e meg ebben a bűncselekményben, hiszen mindenhol otthagyta a DNS-ét. Ma már a legostobább tolvaj is tudja, hogy a DNS halálos, és felvesznek kesztyűt.

A támadás egy hírességek és gazdagok számára fenntartott luxushotelben történt a francia fővárosban, a Madeleine-templom mögött. A felfegyverzett rablók megkötözték és bezárták a fürdőszobába Kardashiant. Ellopták az ékszerdobozát, amelyben 5-6 millió euró értékű ékszereit tartotta és elvittek egy négymillió euró értékű gyűrűt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Barnum&Bailey: nincs elefánt, nincs cirkusz