rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ronaldo a legjobb a FIFA-nál is


világ

Ronaldo a legjobb a FIFA-nál is

Cristiano Ronaldo nyerte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség “Az év legjobb játékosa” díját.

A portugál klasszis főként annak köszönheti az elismerést, hogy hazája válogatottjával Európa-bajnokságot, a Real Madriddal pedig Bajnokok Ligáját nyert tavaly (plusz az Aranylabdát is elhódította a France Football szavazásán).

A zürichi díjátadó gálán a díjért Ronaldo sokaknak mondott köszönetet.

- Nagyszerű dolog, hogy megkaptam ezt a díjat, amelyért köszönet jár a családtagjaimnak, az edzőimnek és a csapattársaimnak is. 2016 a pályafutásom legjobb éve volt. Bízom benne, hogy jövőre valamelyik edzőm is első lesz a maga kategóriájában – mondta Ronaldo.

A 31 éves csatár akkor már tudta, hogy Claudio Ranieri lett a tavalyi év legjobb edzője. Az angol bajnok Leicester City olasz mester oldott hangulatban reagált a sikerre.

- Számomra nagyon nagy dolog, hogy itt lehetek, szinte megőrülök az örömtől. Tényleg, azt hiszem egy kicsit megőrültem! Nagy-nagy köszönet jár a feleségemnek, az ügynökömnek, és persze a játékosaimnak is, hiszen egy edző a játékosai nélkül nehezen tudna bármit is nyerni – mondta Ranieri.

A “The Best FIFA Football Awards” további díjazottjai itt tekinthetők meg.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Egész Európában küzdenek a hideggel