rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb tisztogatások Törökországban


Törökország

Újabb tisztogatások Törökországban

Letartóztatta a török rendőrség a Dogan Holding jogi főtanácsosát valamint volt vezérigazgatóját csütörtökön az Amerikában élő muszlim hitszónok, Fethullah Gülen kapcsolatrendszerét érintő nyomozás során.

A Dogan az ország egyik legnagyobb konglomerátuma, amelynek olyan területeken vannak érdekeltségei, mint a média, pénzügy, energiaipar és a turizmus.

A Dogan tulajdona az egyik legjelentősebb török napilap, a Hürriyet, valamint a CNN Türk televízió.

A múlt hónapban a Dogan Holding egy másik vezetőjét, Barbaros Muratoglut is letartóztatták, akit azzal vádoltak, hogy úgymond gülenista terroristacsoportot támogat.

A meghiúsult júliusi puccskísérlet óta, amelyben több mint 240 ember vesztette életét, a hatóságok mintegy 120 ezer embert tartóztattak le vagy bocsátottak el állásából, köztük katonákat, rendőröket, tanárokat, bírákat és újságírókat. Több száz vállalatot is bezárattak és lefoglaltak.

A Dogan Holding tagadja, hogy kapcsolata lenne a meghiúsult puccskísérlet megszervezésével megvádolt Fethullah Gülennel.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Bíróság előtt a korrupciós ügybe keveredett dél-koreai államfő bizalmasa