rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Africa Race - Vasziljev most nem nyert szakaszt


Sport

Africa Race - Vasziljev most nem nyert szakaszt

Továbbra is Teddy Sella vezet a motorosoknál az Africa Race tereprali versenyen. A dél-afrikai versenyző a negyedik szakasz megnyerésével növelte előnyét riválisai előtt.

Az Assza és Remz el Kebir közötti több mint 400 kilométeres etapon (409,22 km) Paolo Ceci végzett a második helyen. Az olasz motoros összetettben is második, több mint egyórás hátránnyal (1:04:22 óra) Sella mögött.

Az autósoknál ezúttal Thierry Magnaldi aratott szakaszgyőzelmet. A kétkerékhajtású Forddal autózó francia versenyző 4 perc 16 másodperccel előzte meg az összetett versenyben élen álló Vlagyimir Vasziljevet.

Az orosz pilóta dolgát három defekt is nehezítette, és mivel nem volt negyedik pótkereke, a szakasz végén már igencsak óvatos tempóban vezetett.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 9. helyen ért célba, összetettben pedig 12.

A kamionosoknál a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió negyedik lett, összetettben továbbra is ötödik.

Kamionjuk előző napi sérülése miatt Darázsi Zsolt és Szalai Norbert nem tudott versenyezni, de pénteken folytatják szereplésüket.

A negyedik szakaszt Szergej Kuprijanov csapata nyerte az összetettben vezető Andrej Karginov és társai előtt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Sport

Alpesi sí - Győzelem 8 év után