NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tech-bakik és sikerek 2016-ban - a Samsung-drámától a Pokémon Go-ig

Tech-bakik és sikerek 2016-ban - a Samsung-drámától a Pokémon Go-ig
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az év nagy technológiai dobásának szánták, ám az év egyik legnagyobb bukása lett.

HIRDETÉS

Az év nagy technológiai dobásának szánták, ám az év egyik legnagyobb bukása lett. A Samsung Galaxy Note 7-et augusztusban mutatták be. A dél-koreai gyártó dollármilliárdokat várt tőle.

Bevétel helyett a veszteség mértéke érte el a milliárdokat, miután Ariel Gonzales feltette a Youtube-ra azt a videót, amin a kiégett telefonja látható.

Az első esetet több követte. A Samsung végül leállította a Galaxy Note 7 gyártását. Decemberig több mint 2,7 millió felgyulladásra hajlamos készüléket vont be a gyár.

A Galaxy Note 7 telefon volt a Samsung zászlóshajója és az új iPhone 7 vetélytársa, ezért iPhone-gyilkosnak is hívták. Sietve, az amerikai konkurens előtt dobták a piacra, részben ez is okozhatta a vesztét.

Szeptemberben mutatta be újítását az Apple, ami némi csalódást okozott a rajongóknak. A várt új dizájn helyett csak az iPhone 7 jack-dugójától szabadult meg az amerikai technológiai órás

Az AirPods azonban már okozott némi meglepetést. A meglehetősen drága, 159 dollárért, azaz több mint 44 ezer forintért forgalmazott eszközön sokan szórakoztak a Twitteren. Főleg a vezeték nélküli fülhallgató formáját és méretét figurázták ki.

Az eszközt ugyan szeptemberben mutatta be az Apple, ám csak két hónap késéssel, karácsonyra került az üzletekbe. Sokan ezt újabb piaci fogásnak ítélték. Az Apple azonban azzal magyarázta, hogy még szükségük volt némi időre a tökéletesítéshez.

Ha új dizájnt nem is, de új játékot kaptak az iPhone-használók. Az Apple megállapodott a Nintendóval, így a Super Mario Runt egyelőre csak iPhone okostelefonon lehet játszani.

A Nintendo új dobása egyelőre csalódás, sokan sokallják, hogy a nehezebb fokozatba lépésért már 10 dollárt felszámol a vállalat. Ettől függetlenül a piacra dobást követő első három nap több mint 37 millió letöltést mért az App Annie elemző cég.

A Pokémon Go sikerét azonban nehéz megismételni. Világszerte milliók közlekedtek telefonjukat bámulva, hogy valós tereken keressék a virtuális figurákat.

A júliusban bemutatott játékot az első három nap 5,6 millióan töltötték le.

A Nintendo ugyan jól járt a Pokémon Go-val, ám üzleti szempontból a játék nagy nyertese a fejlesztő Niantic lett.

A Nintendonak ugyanis csak 32 százalékos részesedése van a Pokémon Go-t birtokló The Pokémon Company-ban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fekete év volt 2016

2016 legnézetteb videói a közösségi oldalakról

Ez volt 2016 - Labdarúgás