rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Berlin Összefog: koncert az áldozatok emlékére


Németország

Berlin Összefog: koncert az áldozatok emlékére

Koncertekkel emlékeztek a hétfői terrortámadás áldozataira a Brandenburgi kapunál Berlinben.

A rendezvény elnevezése és egyben szlogenje is, több mint egy üzenet: Berlin összefog.

A rendezvényen nagyon sokan felléptek és nagyon sokan voltak a színpad előtt is, így demonstrálva azt, hogy a terror nem győzheti le a berlinieket.

Beszédet mondott a berlini polgármester is.

A felszólalók az összefogásról, a terrorizmusról, az áldozatokról és a karácsonyról beszéltek.

Egy lány Stuttgardból azt mondta, hogy azért ment el a koncertre, hogy így emlékezzen meg az ártatlan áldozatokról, de ahogy mondta, meg kell tudni ünnepelni a karácsonyt.

Egy másik, angol lány szerint hihetetlen, hogy milyen sokan ott vannak, ami történt az borzalmas és mindent meg kell tenni azért, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.

Napközben újra megnyitották a karácsonyi vásárt, ahol hétfőn 12-en meghaltak és nagyon sokan mentek gyertyákkal, mécsesekkel, hogy emlékezzenek és egyben demonstrálják az összefogás erejét.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Moldáviában beiktatták az oroszbarát államfőt