rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ankara szerint Gülen hálózata áll az orosz nagykövet magányos merénylője mögött


Törökország

Ankara szerint Gülen hálózata áll az orosz nagykövet magányos merénylője mögött

Orosz nyomozók érkeztek a török fővárosba, hogy helyi kollégáikkal együtt derítsék ki, ki mozgatta az Andrej Karlov nagykövet magányos merénylője mögött megbúvó szálakat.

Ankara és Moszkva elképzelése szerint is a törökországi orosz nagykövet hétfői meggyilkolásának hátterében, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalma áll – ezt közölte a török diplomácia vezetője John Kerry, amerikai külügyminiszterrel.

- Ez egy kétségbeesett kísérlet a török kormány részéről arra, hogy elvonja a figyelmet a kirívó biztonsági hiányosságokról – nyilatkozta Gülen képviselője. Nyilvánvaló, hogy az adott körülmények között, a szíriai válság miatt, az orosz-török relációban erős biztonsági felkészültségre lett volna szükség. Szóval, a vádakkal saját hibájukat igyekeznek elfedni – tette hozzá.

A török rendőrség letartóztatta a merénylő hat családtagját; apját, anyját, testvérét és két másik hozzátartozóját, illetve a szobatársát.

Az orosz diplomatára egy 22 éves, szolgálaton kívüli rendőr lőtt rá egy fotókiállításon. Ezt követően őt is agyonlőtték.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Mexikó: borzalmas baleset egy tűzijátékpiacon