rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lagarde nem hagyja magát


világ

Lagarde nem hagyja magát

A végsőkig küzdeni fog igazáért – ezt mondta a Nemzetközi Valutaalap perbe fogott vezérigazgatója első tárgyalásán hétfőn Párizsban.

Christine Lagarde-ot hanyagsággal vádolja egy francia különbíróság, de az ügy nem mostani hivatalához, hanem egykori kormánytagságához kötődik.

Lagarde pénzügyminiszter volt Nicolas Sarkozy elnöksége idején, és jóváhagyott egy 400 millió eurós, ma már vitatott tranzakciót.

Christine Lagarde ügyvédje szerint a bíróság aligha kérhet számon védencén olyasmit, amiről még senki sem mondta ki, hogy megtörtént. Hogyan dönthet ez a testület pár nap alatt arról, hogy állami pénzeket hanyagul kezeltek, miközben ezt a feltételezést még nem bizonyították több más, párhuzamosan folyó perben.

Arról van szó, hogy a vád szerint Lagarde nem volt elég körültekintő, amikor pénzügyminiszterként jóváhagyta a kifizetést. Arról viszont még nem született bírósági ítélet, hogy ez a kifizetés bármilyen értelemben visszaélésnek minősül-e.

Az IMF vezérigazgatója maga mondott le mentelmi jogáról, hogy személyesen részt vehessen az ellene folyó eljárásban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Megalakult az elmúlt 70 év 64. olasz kormánya