rendkívüli hír

Nem adja ki Görögország a török szökevény katonákat

Elutasította a júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött két katona kiadatását egy athéni bíróság csütörtökön.

Éppen ezt olvassa:

Nem adja ki Görögország a török szökevény katonákat

Betűméret Aa Aa

Elutasította a júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött két katona kiadatását egy athéni bíróság csütörtökön. A kiadatást Ankara kérte azzal vádolva a katonaszökevényeket, hogy közük volt a sikertelen puccskísérlethez, valamint akadályozni próbálták a török parlament egyik ülését, és hatalmukba kerítettek egy helikoptert.

Ez a döntés két nappal azután született, hogy a bíróság jóváhagyta három török katona kiadatását.

- A bíróság visszautasította a kiadatási kérelmet. Ez a döntés a görög igazságszolgáltatást dícséri, amely az igazságosság és az Emberi Jogok Európai Egyezménye szellemében született – mondta ügyvédjük.

Szerda este óta alaposan ellenőrzik a német diplomatákat az isztambuli Atatürk repülőtéren. Emiatt egy nap alatt négy német diplomata késte le a járatát.

Az intézkedést azután vezették be, hogy a török parlament kormánypárti alelnökét Kölnben a rendőrök egy ideig feltartóztatták, mert nem rendelkezett a megfelelő okmányokkal.