rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Reakciók Valls bejelentése után


Franciaország

Reakciók Valls bejelentése után

Manuel Valls már kormányfőként is megosztotta a baloldalt, véli egyik riválisa, a szocialista előválasztáson szintén induló Benoît Hamon.

- Túlságosan módszeresen próbálta megosztani a baloldalt, vagyis ilyen rövid időn belül nem fogja egységbe kovácsolni – közölte Hamon.

Francois Fillon kampányfőnöke szerint Valls-t és Hollande-ot együtt terheli felelősség a francia gazdaság rossz eredményeiért.

- Valls olyan, mint Hollande könyvelője, nagyjából ugyanarra lehet számítani, újabb egymillió munkanélkülire – mondta Thierry Solère.

Az elnökválasztás első fordulóját jövő április 23-án, a másodikat május 7-én tartják.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Néhány napig még marad hivatalában Matteo Renzi