rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ausztria: Van der Bellen kényelmes előnnyel győzött vasárnap


világ

Ausztria: Van der Bellen kényelmes előnnyel győzött vasárnap

Alexander Van der Bellen az osztrák államfő.

A májusi elnökválasztás vasárnap megismételt második fordulójának hivatalos végeredménye még nincs, de az nyilvánvaló, hogy megerősítette pozíciójában az osztrák zöldek egykori elnökét, aki tavasszal csak 31 ezer szavazattal szerzett többet, mint ellenfele, a szélsőjobboldali Szabadság párt jelöltje, Norbert Hofer.

Hofer elismerte vereségét, ami a szavazóhelyiségek zárása után nagyon hamar egyértelművé vált. A postán feladott szavazatok összeszámlálása előtt 53.3 – 46.7 százalékon álltak Van der Bellen javára.

Egy bécsi úr azt mondja, hogy az eredmény üzenet Európának. A választások tévéközvetítéséből egyértelműen kiderült, hogy bár Van der Bellen győzött, az osztrákok többsége elégedetlen, és ez így van Európa más részén is. Úgyhogy a politikusoknak érteniük kell a szóból, össze kell fogniuk, együtt kell kezdeniük valamit a helyzettel, nem pedig egymás ellen dolgozniuk.

Egy fiatalember pedig arról beszél, hogy a józan ész győzedelmeskedett a populizmus fölött, és szerinte remek. De a probléma ezzel nincs megoldva, mert a populizmus nem kerül le a napirendről. Újabb választások jönnek, és akkor újból ringbe szállnak. Úgyhogy ő nem gondolja ezt hatalmas győzelemnek, ez csak egy halvány reménysugár, ami gyúlt most.

A közvéleménykutatások szerint a közgazdász professzor, Alexander Van der Bellen két dolognak köszönheti győzelmét. Egyrészt annak, hogy az osztrákok úgy látják, ő méltó módon képviselheti Ausztriát külföldön. Másrészt annak, hogy a problémákat az Európai Unión belül gondolja megoldani.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Amerikai Egyesült Államok

Ünnepelnek az észak-dakotai indiánok