rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Angyalkák helyett bilincs: az Europol rendhagyó adventi naptárja


világ

Angyalkák helyett bilincs: az Europol rendhagyó adventi naptárja

Az Europol rendhagyó adventi naptárt készített, ugyanis angyalkák helyett az ügynökség által legkeresettebb bűnözők láthatók rajta, miközben kellemes, csilingelő zene szól. A karácsonyig hátralévő időszakban minden nap egy-egy újabb szökevényt mutatnak be rajta. A különleges naptárt a szervezet Facebook és Twitter oldalán lehet megnézni.

Az első, december 1-jén megnyíló ablakban egy ausztriai gyilkos fotója és a róla szóló rövid ismertető látható. Tibor Foco lelőtt egy prostituáltat, majd elmenekült. 21 éve van szökésben. 2900 euró jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek.

Összesen 23 ablakocska nyílik majd meg, minden egyes elkövetőt egy-egy európai ország keresi. Az Európai Unió bűnüldöző hatóságának szóvivője elmondta, hogy mindegyikőjüket súlyos bűncselekménnyel vádolják: gyilkossággal, gyermekrablással, terrorizmussal vagy drogkereskedelemmel. Ezek az elkövetők mind megszöktek az igazságszolgáltatás elől, és jelenleg is keresik őket.

Itt látható az Europol által legkeresettebb bűnözők teljes listája. Összesen 60 szökésben lévő elkövetőt keresnek.

Az Europol weboldalának januári elindítása óta 24 keresett bűnözőt sikerült letartóztatni. Közülük kilencet közvetlenül úgy tudtak elkapni, hogy a média figyelme ráirányult, és több közösségi bejelentés is érkezett ennek nyomán. Remélhetőleg azzal a szép ajándékkal lephetjük meg az embereket karácsonyra, hogy több szökevényt is sikerül rács mögé juttatnunk addigra – mondta a nemzetközi szervezet szóvivője, Gerald Hesztera.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Idén több magyar halt meg AIDS-ben, mint tavaly