rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újratöltve a régi Diótörő az Operaházban


világ

Újratöltve a régi Diótörő az Operaházban

Az idei Diótörő-fesztiválon már a megújult balettet láthatjuk a Magyar Állami Operaházban. Decemberben minden eddiginél több, összesen 26 előadással készül a Magyar Nemzeti Balett Csajkovszkij mesterművéből, aminek előadásait idén is vásári forgatag, kóruskoncertek és adománygyűjtés kíséri.

Csajkovszkij E.T.A. Hoffmann és Alexandre Dumas meséjén alapuló híres táncműve mára már világszerte a karácsonyi csodavárás egyik meghatározó alapélményévé vált. A Magyar Állami Operaházban csaknem hetven éven át nemzedékek nőttek fel Vaszilij Vajnonen koreográfiáján Oláh Gusztáv díszletei között. Mindezeket a hagyományokat is tiszteletben tartva tavaly a Londoni Nemzeti Balett korábbi művészeti vezetője, A diótörőt több alkalommal is színpadra vivő nemzetközi szaktekintély, Wayne Eagling koreográfus Solymosi Tamással, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójával közösen dolgozta át a darabot a 21. század táncművészeti és színpadi követelményeinek megfelelő, a klasszikus balett kereteit mégis tiszteletben tartó meseelőadássá. A diótörő megújult díszletei Vavrinecz Bea, míg színpompás jelmezei Rományi Nóra tervező keze munkáját dicsérik.

A Diótörő-fesztiválhoz kapcsolódóan az Operaház idén is birtokába veszi az épület előtti tereket és Csajkovszkij művének néhány jellegzetes elemével, zenés programokkal és kirakodóvásárral teremt meghitt, karácsonyi hangulatot az év végéig. Az ünnepi készülődés jegyében már november 17-én tűzoltók, rendőrök és a dalszínház munkatársai segítségével felállították és feldíszítették az Operaház karácsonyfáját. A tíz méter magas fenyő idén a Zala megyei Surdról érkezett, és vízkeresztig áll az Ybl-palota előtt.

A forralt bor árusításban a Diótörő előadások előtt egy órával idén is az Operaház vezető énekesei és balettművészei – utóbbiak közt Felméry Lili, Pap Adrienn, Leblanc Gergely – segédkeznek, a bevétel egy része pedig ez alkalommal is jótékony célt szolgál, amiről az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik. Az eseménysorozat támogatója az A’Capella Szőlőbirtok, a Piarista Bor és a Skrabski Pincészet.

A fesztivált idén november 27-én, szokás szerint advent első vasárnapján a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának hagyományos koncertje nyitja meg, majd Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója méri ki az első forralt borokat a közönségnek. Ezt követően december 23-ig esténként, A diótörő előadások előtt fél órával iskolai, egyetemi és más amatőr kórusok járulnak hozzá énekükkel az ünnepi hangulathoz a Dalszínház utcai szfinx „A’capella” teraszán, miközben A diótörő szereplőit megformáló statiszták járják az Andrássy úti forgatagot, akik mindig kaphatók egy közös fénykép elkészítésére. Ugyancsak az alkalomhoz illő fotótémával szolgál a karácsonyfa és a mellette felállított, ember nagyságú Diótörő bábu, illetve az Andrássy úton ilyenkor már megszokott négy zenélő installáció, amely a Csajkovszkij-balett főszereplőinek figuráit foglalja átlátszó fülkébe.

A karácsony örömét idén is minél több emberrel kívánja megosztani az Operaház, köztük is legfontosabbak azok a gyerekek, akik más körülmények között talán el sem jutnak a dalszínházba. Idén Bohém Kiskarácsony néven újul meg az Opera karitatív előadása, amit testi fogyatékkal élő és szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekek számára rendeznek az Operaház művészei és amely évek óta az adventi időszak egyik legszívmelengetőbb eseménye. Az apróságokat december 14-én két alkalommal a címben is megidézett Bohémélet padlásszobájába kalauzolja Szvétek László, Szemere Zita, Zavaros Eszter és Molnár Zsolt, a Magyar Nemzeti Balett táncművészeivel és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusával közösen. Az Aczél András rendezte új produkcióban Köteles Géza vezényletével hangoznak el népszerű operarészletek és karácsonyi dalok, de a gyerekek ízelítőt kapnak A diótörő című balettből, valamint felcsendülnek Vivaldi a telet zenébe foglaló dallamai. A Szvétek László és a gyermekkar által vezetett műsor keretei között a kis vendégek megismerkedhetnek és akár együtt is énekelhetnek az Operaházban közreműködő kortársaikkal, a búcsúzást pedig apró ajándékokkal igyekeznek megszépíteni.

Az adventi időszak másik hagyományos eseményévé vált az Ezüstvasárnap című családi karácsonyozás, amit 2013 óta szervez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A rendkívül népszerű programsorozatban a Parázsfuvolácska és a János vitéz után idén a Pomádé király új ruhája látható december 11-én az Erkel Színházban, amihez kapcsolódóan a karácsonyi ünnepkört idéző rajzversenyét is újra meghirdeti az Opera.

Miután tavaly emlékezetes esten ünnepelte a szakma Tímár Sándor koreográfus 85. születésnapját, az általa alapított Csillagszemű-tánccsoportok idén december 19-én térnek vissza az Erkel Színházba, hogy karácsony alkalmából számot adjanak az elmúlt év eredményeiről. Az est rendezője Tímár Böske.

Az adventi időszakban az összesen 26 Diótörő balettelőadás mellett 10 klasszikus Bohémélet-produkció is szerepel az Operaház decemberi kínálatában. A Bohémkarácsony, az Ezüstvasárnap, a Csillagszeműek karácsonya és a Diótörő-fesztivál 22 kóruskoncertjével együtt összesen 62 programmal készül a Magyar Állami Operaház az ünnepekre.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

világ

A gyerekeknek joguk van a tiszteletre