rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Oscar-zsongás a Manchester by the Sea című film körül


cinema

Oscar-zsongás a Manchester by the Sea című film körül

A Sundance Fesztiválon nagy sikert aratott Manchester by the Sea című filmben Casey Affleck egy Lee nevű figurát alakít, aki Bostonból kénytelen hazatérni a szülővárosába, hogy vigyázzon tinédzser unokaöccsére, miután annak meghalt az édesapja.

A produkció körül komoly Oscar-zsongás van kialakulóban.

Lee különélő feleségét Michelle Williams játssza. A film forgatókönyvírója és rendezője pedig Kenneth Lonergan.

- Matt Damon és John Krazinsky keresett meg az ötlettel, és hogy írjak hozzá forgatókönyvet. Mivel a történet felkeltette figyelmem, elvállaltam a feladatot. Aztán Matt mégsem tudta megrendezni a filmet, Johnnak meg más dolga akadt, így aztán én lettem a rendező is – magyarázta Kenneth Lonergan.

Társproducerként azonban megmaradt Matt Demon, aki a Sundance Fesztiválra is elment, hogy részt vegyen a premieren. Casey Affleck és Michelle Williams szerint Kenneth Lonergan nagyszerű munkát végzett.

- Hitelesség és emelkedettség – nála annyira természetesnek hat minden, és egyúttal szinte spirituális élmény – fogalmazott Michelle Williams.

- Amikor a Sundance-en először láttam a filmet, nagyon meglepődtem, milyen gyakran nevetnek az emberek, két nevetés között pedig szipognak. Imádom – mondta Casey Affleck.

Lucas Hedges alakítja a lázadó kamasz, Patrick figuráját, aki számára Casey Affleck a követendő példa.

- Nagyra becsülöm, és tisztelem a szakmai döntéseiért. Csodálatos, briliáns példakép, aki megmutatta, hogyan lehet ezen a pályán értelmes munkát végezni – nyilatkozott Lucas Hedges.

Az óriási színházi tapasztalattal rendelkező Kenneth Lonergan 1999-ben lépett be a filmes világba a Csak egy kis pánik forgatókönyvírójaként. A 2000-ban bemutatott Számíthatsz rám pedig már számos díjat kapott.

A Manchester by the Sea november 18-án debütál az amerikai mozikban.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Hamarosan jön a Páncélba zárt szellem Scarlett Johanssonnal