rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az iraki síita milíciák elfoglalták a Tal Afar légi bázist


Irak

Az iraki síita milíciák elfoglalták a Tal Afar légi bázist

Forró téma További hírek erről: Moszul

Az iraki síita milíciák elvágták a Moszult tartó Iszlám Állam fontos utánpótlás útvonalát azzal, hogy elfoglalták a Tal Afar-i légibázist szerdán. A dzsihadisták utolsó iraki fellegvárát eddig Szíriából látták el munícióval.

A bázis Moszultól 60 kilométerre fekszik, a Szíriába vezető főút mentén.

Az iraki kormányerők a síita és kurd milíciák, valamint a nemzetközi koalíció légi támogatásával egy hónapja indítottak ostromot a terrorszervezet észak-iraki főhadiszállása ellen. A harc – ahogy az várható volt – hosszú és lassan halad.

A 3 ezer éves romvárost, Nimrúdot hétfőn foglalták vissza a kormánycsapatok. Szerdán már újságírók is bejutottak a Moszultól 30 kilométerre fekvő történelmi településre.

- A dzsihadisták nem tisztelnek sem vallást, sem történelmet – mondta az iraki hadsereg egyik ezredese. Egyetlen céljuk a pusztítás. Nem csak Irakban, az egész világon.

Az Iszlám Állam szélsőségesei szinte a földdel tették egyenlővé az asszír romváros páratlan építészeti kincseit.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

Újabb jelölt pályázik az Élysée-palotára