rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Boris Johnson nélkül tanácskoznak az uniós külügyminiszterek


Amerikai Egyesült Államok

Boris Johnson nélkül tanácskoznak az uniós külügyminiszterek

Borisz Johnson nem vesz részt az uniós külügyminiszterek vasárnapra összehívott rendkívüli értekezletén, melyen Donald Trump elnöki győzelméről tárgyalnak.

A brit külügyminiszter ezt azután jelentette be, hogy előzőleg azt üzenete az Európai Unió vezetőnek, hogy hagyják abba az amerikai elnökválasztás eredménye miatti nyavalygást.

A brit külügy közölte, hogy Boris Johnson részt vesz a hétfői rendes ülésen, de a vasárnapi rendkívüli tanácskozást indokolatlannak tartják, mert az amerikai elnökválasztás ideje régóta ismert volt, ez a demokrácia egyik eleme.

London polgármestereként Johnson még nem volt ilyen megengedő Trumppal szemben.

- Meghívnám, hogy lássa, milyen London, és felkérném, hogy irányítsa a várost, de nem akarom Londont kitenni annak a veszélynek, hogy találkozzon Donald Trumppal – mondta a brit főváros polgármestereként Boris Johnson.

A Brexit népszavazás után Boris Jonsont külügyminiszternek nevezték ki, így egy évvel ezután a kijelentése után, már a brit diplomácia vezetőjeként a kormány hivatalos álláspontját osztotta.

Míg Angela Merkel és más uniós vezetők az emberi jogokat kérik számon Trumpon, Theresa May brit kormányfő közös értékekről beszél.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Megadóztatná az egyházat Beppe Grillo