rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mennyiben más Donald Trump, mint az elődei?


világ

Mennyiben más Donald Trump, mint az elődei?

Nem a pénzért csinálja

Gyakran előfordul, hogy egy politikus a karrierje lezárultával tanácsadóként próbálja hasznosítani tapasztalatait és kapcsolatait. Ezt a modellt állította a feje tetejére Donald Trump, hiszen már az elnökség elnyerése előtt rendkívül gazdag volt, ő az első elnök, aki milliárdosként nyerte el a posztot. Nem ő az első elnök viszont, aki vagyonos családból származik, hiszen a Kennedy-klán és a Rooseveltek is befolyásos környezetből érkeztek.

Csak egészség legyen

Trump kampányának egyik fő motívuma Hillary Clinton rossz egészségi állapota volt, különösen azután, hogy a demokrata jelölt rosszul lett a 9/11-es megemlékezésen. Ugyanakkor Trump egy évvel idősebb Clintonnál. Így ő lett a legidősebb első alkalommal megválasztott elnöke az Egyesült Államoknak. Ronald Reagan 69 évesen nyerte el a posztot először 1980-ban. Ő volt a legidősebb leköszönő elnök 1989-ben, 78 évesen.

Már van saját emlékműve

A Washington-emlékmű a főváros központjában elterülő National Mall parkban, a New York-i John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér, vagy a szintén Washingtonban álló Lincoln-emlékmű – mindegyiket egy-egy amerikai elnökről nevezték el, akárcsak számos más épületet, iskolákat, könyvtárakat.

Ám Trumpnak már van egy saját felhőkarcolója New Yorkban. Az Ötödik sugárúti Trump-torony a milliárdos üzleti birodalmának közponja. Itt forgatták az Apprentice-sorozat amerikai változatát Trump főszereplésével.

Tiszta lappal indul a politikában

Clinton nagyrészt arra alapozta kampányát, hogy ő az legtapasztaltabb jelölt, hiszen 2001 óta szenátor. Ezzel szemben Trump lesz az első amerikai elnök, aki gyakorlatilag nem rendelkezik politikai tapasztalatokkal.

Még a viszonylag fiatal Barack Obama is több mint egy évtizedet töltött a politikában, mielőtt elindult elindult az amerikai elnökválasztáson. Még a volt hollywoodi színész, Ronald Reagan is komoly politikai karriert futott be, mire elnök lett.

Sikeres házasságok

Ezelőtt Reagan volt az egyetlen elvált elnöke az Amerikai Egyesült Államoknak. Trump ebben a tekintetben is különbözik elődeitől. Ő már harmadik feleségével, Melania Trumppal él. Két felesége volt korábban, Ivana Zelníčková és a színésznő Marla Maples.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Obama öröksége