rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Moszul ostroma: szorul a hurok az Iszlám Állam körül


Irak

Moszul ostroma: szorul a hurok az Iszlám Állam körül

Forró téma További hírek erről: Moszul

A kormányerőkkel Moszult ostromló kurd milíciák kedden elfoglalták az észak-iraki nagyvárostól 15 kilométerre fekvő Basika települést. A harcokban az Iszlám Állam legalább 13 fegyverese esett el – közölték a pesmergák.

A harckocsi egységek bevonultak a városba, de épületről-épületre kell átfésülniük az utcákat, mert dzsihadista orvlövészek vadásznak rájuk, akik beásták magukat

A kurdok az Egyesült Államok vezette koalíció légi támogatásával hétfőn indították az offenzívát a Moszul északi kapujának számító Basika bevételére.

Eközben a kormányerők keletről nyomulnak előre és már elérték a Tigris folyót Moszulnál.

A várost 2014 óta megszállva tartó Iszlám Állam nevű terrorszervezet mintegy 3-5 ezer fegyveressel igyekszik tartani állásait, sőt nyugati irányban ellentámadást indított, hogy megbontsa a Moszul körüli ostromgyűrűt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Mérgező szmogban fuldoklik Újdelhi