rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

KOSÁR EUROLIGA: Hanga Ádámék újra győztek


Sport

KOSÁR EUROLIGA: Hanga Ádámék újra győztek

Az első három mérkőzését elveszítő Anadolu Efes a Panathinaikoszt fogadta a férfi kosárlabda Euroligába 5. fordulójában.

A törökök a legutóbbi körben a Darussafaka otthonában megszerezték első győzelmüket, a Pana ellen pedig az első hazai sikerükre hajtottak Heurtelék. A 17 pontig jutó irányító vezetésével ez össze is jött, ám a meccset egy darabig aligha felejti el az Isztambulba kilátogató közel 5000 néző: az utolsó másodpercekben 70-70-nél mindkét csapat révbe érhetett volna, ám egyaránt hibáztak, így jöhetett a hosszabbítás! Kétszer… Az első ráadásban ugyanis 7-7-re végeztek a felek, így a 6. negyed döntött -a házigazda javára. A 91-83-ra győző Anadolu ezzel az alapszakasz 12. helyén áll, míg a Panathinaikosz az 5.

A Hanga Ádámot is foglalkoztató Baskonia több mint 16 ezer szerb fanatikus előtt verte a Crvena Zvezdát. A spanyol bajnokság októberi álomcsapatába is beválasztott Hanga 27 percet kapott a vendéggárdában, aki 6 lepattanója és 3 asszisztja mellé pontot ezúttal nem tudott szerezni. A zárónegyedre megnyugtató előnnyel érkeztek a baszkok, akiknél Shane Larkin és Rodrigue Beaubois is 16 pontig jutott. 70-63-as sikerükkel Hangáék felléptek az Euroliga 8. helyére.

A pénteki játéknap harmadik mérkőzésén a Darussafaka 83-80-ra verte Litvániában a Zalgiris Kaunast.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Sport

*A CSZKA az egyetlen 100%-os*