rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Menekült gyerekek: Magyarországot is kritizálta a görög miniszter


Görögország

Menekült gyerekek: Magyarországot is kritizálta a görög miniszter

Új menedékhelyet avattak föl Athén egyik külvárosában, ahol kísérő nélküli menekült gyerekeket helyeznek majd el. A szálláshelyen összesen 32-en laknak majd, olyan 10 és 18 év közti fiúk, akik Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkeztek.

A görög bevándorlásügyi miniszter az Euronews-nak adott interjújában kritizálta azokat az európai uniós országokat, amelyek nem vesznek részt a programban.

- Amit mond, abból úgy tűnik, hogy azok az országok, amelyek az EU menekültügyi terve ellen vannak, ugyanazok nem vesznek részt az elhelyezési eljárásban sem? A Visegrádi Négyekre (Csehország, Lengyelország,
Magyarország, Szlovákia) gondol? – kérdezte az Euronews munkatársa.

- Jól érti, így igaz. Ők nem vesznek részt ebben a folyamatban. Nemcsak nem vesznek részt benne, hanem megpróbálják blokkolni azt azzal, hogy jogi eljárást kezdeményeznek az Európai Unió Bíróságán, és új modellt indítanak, amelynek a neve rugalmas szolidaritás. Mi ez a modell? Azt mondják: tartsátok meg a menekülteket, és mi küldünk takarókat – válaszolta a görög bevándorlásügyi miniszter, Jannisz Muzalasz.

Jelenleg Görögországban csaknem 1500 kísérő nélküli kiskorú menekültet tartanak számon. Helyszíni tudósítónk szerint az új menedékhelyen tartózkodó gyerekek száma kevés, összehasonlítva azzal az 1490 kísérő nélküli kiskorú menekülttel, aki jelenleg Görögországban van. A görög hatóságok együttműködnek az EU-val és civil szervezetekkel, de elismerik, hogy még többet kell tenni.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Irán: 37 év elteltével sem csökkent a gyűlölet