rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hajnalig szólt a jazz Bakuban


Cult

Hajnalig szólt a jazz Bakuban

Október 22-től 30-ig Azerbajdzsán fővárosa volt a dzsesszvilág középpontja. A 2016-os Bakui Jazz Fesztiválon 10 helyszínen 65 koncert várta a műfaj híveit.

A soul brit mestere, Omar a világ legnagyobb énekeseivel dolgozott együtt, köztük Erykah Baduval és Stevie Wonderrel is.

- 2000-ben egyik nap azzal hívott fel Stevie Wonder, hogy: „Hé, öregem, irány a stúdió!” És megírtuk a Feeling you-t – mesélte Omar.

A Feeling you hatalmas sikert aratott Bakuban.

Az első dzsesszbanda 1938-ban bukkant fel Bakuban. Most a szaxofonos Rain Szultanov és a zongorista Iszfar Szarabszki a műfaj két leginnovatívabb azeri képviselője. A fesztivált is Rain Szultanov szervezte.

- Amikor Rain felkért erre az orgonaprojektre, először nem igazán tudtam elképzelni, mi lesz, mert nem vagyok orgonista. De aztán elkezdett izgatni az ötlet, és nekiálltam gyakorolni. Ezek a kompozíciók nyugodt, átszellemült játékot kívánnak, a számok észrevétlenül folynak egymásba – magyarázta Iszfar Szarabszki.

- Versenyt hirdettünk a fiatalok számára, mesterkurzusokat, szemináriumokat is tartunk, idén rendkívül nagyszabású fesztivált szerveztünk – mondta Rain Szultanov fesztiváligazgató.

A Kids Jazz program célja az utánpótlásnevelés.

- Leman Gaszimovának hívnak, és tíz éves vagyok. Hétéves korom óta szaxofonozok. Zenész szeretnék lenni – mondta az egyik kislány.

Az éjszakák most is közös muzsikálásról szóltak. A nemzetközi sztárok és helyi művészek hajnalig játszottak a lelkes közönségnek.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

Cult

Szíria kómában fekszik