rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

360°-os videó: a szerb nehézipar mérgező öröksége

Az Euronews riportere, Kamuran Samar a szerbiai Sabacban és Loznicában járt, ahol megnézte, hogyan harcolnak a nemzetközi szakértők a mérgező örökséggel, amelyet Szerbia nehézipara hagyott hátra. Riporterünk 360°-os videót forgatott, amelynek köszönhetően Önök otthonról, a számítógép egerének mozgatásával tudnak még részletesebben körülnézni a helyszínen.

Az épület és környéke szemmel láthatóan hordozza magán 15 évnyi elhanyagoltság összes jegyét. Azonban nem a betört ablakok, az omladozó fal és a rozsdás vasszerkezet jelenti a legnagyobb bajt. Ez a hely ugyanis mérgező. Nem kicsit.

A néhai cinküzemben valaha nehézfémeket állítottak elő, és még a ma összegyűjtött fémdarabok is magukban hordozzák a mérgező dózist. A telep és környéke valóságos időzített bomba, hiszen nem tudni, hány ember betegíthet meg és mennyire.

A szakemberek hordozható röntgenkészülékkel elemezték a helyzetet. Az eredmény 20 százalék vas- illetve 2,200 százalék arzénkoncentrációt mutatott ki, ami ötvenszer magasabb, mint amit a talajszennyezésre vonatkozó olasz szabványok megengednek. Az épületből kikerülő szennyezés pedig egyenesen a talajvízbe jut. Hosszú távon így akár halálos veszély leselkedhet a volt szerbiai fémüzem környékén élőkre.

Sajnos azonban nagyon úgy tűnik, hogy az üzenet nem ér el a helyiekhez. Az elemzőcsapat jelenléte, a mérőeszközök látványa ellenére a szakértők mögött például egy férfi horgászik. Márpedig ez aligha ajánlott ezen a környéken. A természet azért persze megpróbálja visszaszerezni az irányítást a mérgek uralta vidéken: a hűtőtoronyra borostyán kúszik fel, kameránkkal pedig egy kíváncsi méh ismerkedik. De nagyon kevés az az élőlény, amely tartósan megmarad ezen a helyen.

Ráadásul a környék csupán egy a 359 hasonlóan szennyezett helyből, amely Szerbiában található.

Szerbia Európai Unióhoz való csatlakozásának fontos feltétele az ilyen helyek méregmenetesítése. Csak ennek az egyetlen helynek a megtisztítása, a talaj és az épületen belüli levegő méregtelenítése több mint két évet vesz igénybe. Az ENSZ projektje, melyet az olasz környezetvédelmi minisztérium kezdeményezése hívott életre, pontosan ezzel foglalkozik: az ehhez hasonló területek megtisztításával.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A földrengés megmutatta: Isten irányít, nem mi