rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A floridai Miamiban már zajlik a szavazás


Amerikai Egyesült Államok

A floridai Miamiban már zajlik a szavazás

Két hét maradt az amerikai elnökválasztásig. Az elmúlt napokban készült közvélemény-kutatásokban a korábbiaknál többször vezet Donald Trump republikánus elnökjelölt, és legalább ugyanennyi felmérés jósolja a demokrata induló, Hillary Clinton győzelmét.

Texasban és Floridában 46-43 százalékos a két elnökjelölt közötti verseny aránya. Utóbbi helyszín az úgynevezett “lebegő államok” közül a legfontosabb.

- Alig több mint két héttel az elnökválasztás előtt mindkét jelölt a jövőt tervezi – mondta az Euronews tudósítója. – Míg Donald Trump elnökségének első száz napját vízionálja, Hillary Clinton a kongresszusi menetekre koncentrál. Felbátorodva a kutatásokon, amelyek földcsuszamlásszerű győzelmet jósolnak neki, Clinton kampányában azokra az államokra összpontosít, mint Indiana és Missouri. Nem azért, mintha azt gondolná, hogy esélye lehet ezekben a stabilan republikánus államokban, hanem mert szilárdan hiszi, egy kis erőbefektetéssel a demokraták képesek visszaszerezni a többséget a szenátusban. Clinton pártjának legkevesebb négy helyet kell megkaparintania, és ez hatalmas segítség lenne az Egyesült Államok esetleges elnökasszonyának – tette hozzá a riporter.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A lány, aki 12 évesen szabadult az Iszlám Állam fogságából